2009. augusztus 26., szerda

Magyarország - 9. nap (Lori) Hajdúszoboszló

És szombaton végre ránk virradt a nyár!!! Igyekeztünk sietni, de persze ekkor sem sikerült korán kiérni. Azért jó volt végre élvezni a meleget, hiába a nagy tömeg.
Ruben most is bejött a gyerek medencébe. Sőt, olyan ügyes volt, hogy egyedül is úszott:

Azért apáék se bírták megállni a meleg vizet:

Dél körül ettünk, majd az árnyékba húzódtunk. Ez apának alvást jelentett Rubennel, nekünk csajoknak meg játszóterezést.



Még csobbantunk párat, majd délután hazaballagtunk, hisz aznap mi voltunk a kukták.
Apa javában készítette elő a húsokat, anya szoptatott, mikor hirtelen beviharzottam a teraszról. Valaki kiabált kintről, hogy ’hello’, mire anya leakasztotta öcsit és kinézett. Az unokatesói jöttek meg, akik Debrecenben laknak és átugrottak a grill partira.
Na az a grill nagyon nehezen indult. Mindenért az utolsó pillanatban rohangáltunk, még például a Tescoba is. Addig apánk lelkesen sütögetett, bár elmondása alapján nem sokat látott az egészből, mivel a környéken csak egy lámpa égett.

3 megjegyzés:

admin írta...

Így beraktad Rubent a vízbe? Tök jó...!

Olivia ℇ Alexandra írta...

De jó volt nektek otthon! Mennyi programotok volt!!! Jó, hogy ilyen sokan vagytok!
Én is szívesen visszamennék még, bár nem panaszkodom, mert ilyen meleg augusztus itt Svájcban még sosem volt!
Puszi
Olivia

Kristóf és Maja írta...

Édes ez a nagy alvós páros. :) És itt ki vigyázott kire? :)
Puszi
Kristóf és Maja