2009. szeptember 30., szerda

Csavargas - Ruben

Keddre tervezte anya, hogy ellatogatunk a regi sulijaba, engem megmutatni a bandanak. A tervbol semmi sem lett, mert tipikusan akkor hivta az egy orat minimum beszelo baratnoje, amikor elkezdtunk volna keszulni.
Szerdan viszont idoben elkeszultunk, indultunk, mivel anyat el kellett vinni az optikushoz. Volt mindenfele furcsa gep ott, amitol Lori kicsit meg is ijedt. Viszont azon a nagy, vicces szemuvegen mar rohogott, mikor anyankon meglatta. En egy darabig elveztem a dolgot, de a vegere elegem lett, es addig ugraltam a babakocsiban, mig majdnem ki is estem belole! Onnantol kezdve kezben voltam, bar igy nem ment a keretvalasztas, amit el is napoltattunk a kedves nenivel.
Innen mentunk az iskolaba. Az ut a vonatallomas mellett vezet, ahol neverkem ki is verte a hisztit, hisz nem vonatozni mentunk.
Koran ertunk oda, az ora meg nem ert veget. Kicsit vartunk, ami alatt Lori nem tudta megallni, hogy fel ne keltsen es be ne budositse a folyosot.
Vegul bementunk; mindenki nagy oromere. Kerdeztek, hogy mennyi idos vagyok? Mondtuk 5 honapos. Erre azt kerdeztek, hogy mikor szulettem? Mondtuk aprilisban. Vagy harman is nekialltak szamolni, hogy jol tudjuk-e a korom, mert nem akartak elhinni!
Hazafele mar egy neni is jott velunk, Adel. O most kezdte a sulit, nemreg koltozve a varosba. Anyaval madarat lehetett volna fogatni, ugy orult a tenynek, hogy meg egy magyar lakik itt! Beultunk egy kavezoba, ahol Lori vigan jatszadozott, evett, mig a felnottek dumcsiztak. En kozben megeheztem, anya sutyiban megszoptatott.
Vegul igy is miattam indultunk el, mert mar nagyon faradt voltam es sehogy sem volt jo.

2009. szeptember 29., kedd

Betegesen - Lori

Tegnap apa keszitett nekunk babgulyast. Meg nem ettem ilyet, igy nagy szemekkel lestek a szuleim, hogy milyen reakciot fog kivaltani belolem. Jol megneztem a levest, majd vigan nekilattam enni. Majdnem az egeszet megettem, amikor kitalaltam, hogy szomjas vagyok. Kaptam vizet, majd mikor senki sem figyelt ram, belelapatoltam a levest a poharamba! Megkevertem, mire boldogan felkialtottam, hogy 'kakao'!!! Es megittam:)
Voltunk a kisboltban is delutan, pelus nelkul!!!
Este pedig csinaltunk egy nagyon tipikus angol edesseget, rice krispies cakes. Ez annyibol all, hogy felolvasszuk a csokit es a felfujt rizst (muzli) hozzakeverjuk, papirkosarba tesszuk oket, hutobe kicsit, vegul eheto is. A munkafolyamatot nagyon elveztem, de megkostolni mar egyaltalan nem akartam oket.


Amugy kicsit beteg vagyok. Par ejszakaval ezelott kezdodott. Nagyon sirtam lefekveskor, majd alvasbol is tobbszor felriadtam, fogva a fulemet. Kaptam fajdalomcsillapitot, de anya meg sokszor hallott az ejszaka alatt. Masnap kedvtelen voltam, nyugos. Este kicsit melegebb, lazcsillapitoval aludtam el. Ma pedig stagnalok. Az orrom nagyon kicsit folyik, neha kohintek is egyet, de ennyi. Leszamitva a tenyt, hogy mar sikerult Rubenre is raragasztanom.

Stalasbol hazahoztam ma egy nagy botot. Anya eszre se vette, hogy behoztam. Viszont nem tarthattam bent, ki kellett vinnem. Es ha mar kint voltam, a kertet is rendbe raktam.

2009. szeptember 28., hétfő

Koszos csuszda, 'thank you' - Lori

Suli! Szoval az itt ugy van, hogy 4 eves kortol. Elokeszito (ovi) 3 eves kortol, a mar kivalasztott iskolaban. Ez fel napi elfoglaltsagot jelent, vagy delelott vagy delutan. Es amig 3 nem leszek, addig is van heti egy ora 'beszoktatas', ami nekem minden csutortokon 10-11-ig lesz. Van persze ovoda is mar par hetes kortol, de azert szep kis summat kell fizetni. Lehet kerni tamogatast is, de egyelore nekunk meg szoba se jott. Esetleg akkor, ha mar en egesz nap suliban leszek, Ruben mehet oviba, mig anya meg melozni... ez meg azert odebb van.

Mar 2. alkalommal voltunk vasarnap az apa dolgozoja mogotti jatszoteren, amiota ismet iskola szezon van. Eddig nem tunt fel, csak most, hogy ilyenkor nagy foci meccsek vannak a jatszoter melletti palyakon. Egeszen kicsiktol (kb 6 evesek) felnottekig. Nekem kicsit zsufolt volt a dolog; egy ido utan onkentesen hagytam ott a tomeget es mentem ' setalni'. Ja, es a csuszda mar masodszor volt leontve! Anya tokre merges volt, mert nem erti, hogy ebben mi a plane!!! Elso alkalommal cukros uditovel, mig most csokis itallal. Nem kicsit koszos lettem...

Azert egy jo hir is! Megtanultam megkoszonni a dolgokat!!! Elso par alkalommal nem tudtak eldonteni a szuleim, hogy mit is mondok, de vegul apanak esett le a 20 filleres, mivel csak angolul mondom, hogy 'thank you'.

2009. szeptember 27., vasárnap

Ulok - Ruben

Tegnap este fent jatszottunk anyaval. A labai koze ultetett, ugy autokaztam. Aztan hirtelen felugrott mogulem, mert Lori lebukfencezett az agyrol (nem lett semmi baja), de mikor visszanezett, vette csak eszre, hogy egyedul ulok!!!

Mostansag javul az ejszakai alvokam, de romlik a nappali. Volt, hogy 8-kor keltem eloszor enni, de olyan is, hogy 5-kor, mivel Lori rosszat almodott es ugy uvoltott, hogy megebredtem ra.

A jatszohazat kicsit azert en is elveztem. Na jo, faradt voltam nagyon, de amikor apa bohockodott velem vagy epp autot vezettem, akkor elszallt minden banatom.


Ma este a szoptatasnal markolasztam anya borkejet, ahogy szoktam (neha a polojat, melltartojat, mellet...). Erre Lori odajott es elkapta a kezem, majd ravert egyet! Olyan gyors volt, hogy anyaval csak lestunk, majd ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Kozben azert anyam probalta megmagyarazni tesonak, hogy ez nem faj neki, hagyja csak a kezem, ahol van.

2009. szeptember 26., szombat

Iskolas nagylany? - Lori

Meg hetfon tortent, hogy setalasbol hazajovet, itthon vart a halacskam! Mielott Magyarorszagra mentunk, apa egyik kollegaja elvitte, hogy vigyazzon ra tavolletunk alatt. Kozben a bacsi hazautazott a szuleihez Kenyaba 1 honapra, mig a lanya etette a halam. Vegul csak visszahozta, kb haromszor nagyobbra hizva!


Csutortokon aztan ugy dontottunk, hogy nem hagyjuk szegenyt egyedul, ha mar ilyen szepen megnott. Kapott 3 kicsi baratot, meg egy uj kastelyt.


Penteken vegre sikerult eljutnunk a jatszohazba. Sajnos csak 1 orat maradtunk, mert ocsi nem tudott elaludni es mar nagyon faradt volt. Anya hiaba szoptatta meg, olyan hangos es szines volt minden, hogy inkabb az erdekelte. Sehogy nem volt jo neki, nyoszorgott, sirt, panaszkodott. Vegul feloltoztunk, kimentunk es le is csukta szemecskeit, fel perc alatt.



Mivel mar majdnem 3 ora volt, amikor megjottunk, nem mentem delutan aludni. ( 10-kor keltunk reggel.) Inkabb segitettem fozni, rajzoltam, apaval bunkert epitettem, teveztem... Majd hirtelen arra lettem figyelmes, hogy a postas bacsi bedobta a leveleket. Szaladtam felszedni oket, majd apanak tovabbitottam. Apa nezi, az egyik a hazunk mogott levo sulitol jott. Felvettek!!! Mar most biztositva van a helyem jovo szeptembertol. Addig csutortokonkent kell mennem egy ropke orara szuloi, tesoi felugyelettel. Es mivel ez egy vallasos alapitvanyi iskola, templomba is kell jarnunk, minimum 2x egy honapba. A suli maga Church of England (Anglikan), ami a varosunkban nincs, de meg van jelolve egy par masik egyhaz temploma, ami szinten megfelel. Anya orul neki, mert akart mar talalni egy helyet, ahova eljarhatunk, de a boseg zavaraban nem tudott valasztani. A kozelben 2 van, ami szoba johet. Majd kiprobaljuk oket es valasztunk.

En es a repa... - Ruben

Mar nagyon ugyesen eszek kiskanallal. Viszont konkretan anya tudtara adom, ha valami nem esik jol. Igy vagyunk egy ideje a rapaval! Tegnap is azt probaltak belem nyomni a szuleim, de az elso par falat utan ugy kopkodtem, fujtam, hogy anya rogton mosott is nekem egy adagot. (Mert persze a fehet ingemben kell enni)
Utana apa beprobalkozott a szolovel. Huuu, az milyen finom!!! Egyet sikerult is megkaparintanom, aminek a belsejet mar be is szippantottam, mire apanak sikerult visszaszereznie.

Ezt kovetoen 4 orat aludtam egy huzamban. Lorinak mar nem tetszett a dolog, fel is kiabalt. Apaval harmasban jatszottunk fent, mig anya lent tett, vett. Mivel teso szobajaban nem szoktunk sokat lenni, igy most egy elmeny volt felfedezni a jatekait. Legjobban a hintazos, zenelos szeke tetszett.

2009. szeptember 23., szerda

Iskola, fogorvos - Lori

Hajnalban felkeltem, mert Ruben nagyon hangosan kovetelte a hamijat. Igy kicsit tovabb, fel 9-ig aludtunk, akkor ismet ocsi 'eneke' keltett minket.
Meg tegnap voltunk 2 iskolaban, beszerezni a regisztracios lapokat. Azt apa kitoltotte, majd ma reggel visszavittuk oket. En siman ott akartam maradni, mivel lattam a gyerekeket kint jatszani es szerettem volna csatlakozni. Egyedul azzal lehetett elcsabitani, hogy volt nalunk egy zacsko regi kenyer, amit a kacsaknak vittunk.
Miutan megetettem oket, kicsit rohangaltunk a konyvtar parkjaban, majd elmentunk fogorvost keresni! Itt egy evben egyszer vagy ketszer van uj betegfelvetel a fogorvosoknal. Apa kollegaja emlitette, hogy az egyiknel epp most van, igy nem is halogattuk tovabb a dolgot. A pontos cim persze itthon maradt es hat miert ne lenne egymas mellett 3 rendelo is? Es miert ne az utolso lenne az, ami nekunk kell? Legalabb jol korulneztunk mindenhol, majd a megfelelo helyen bejelentkeztunk. Ki kellett tolteni apanak mindannyiunknak (igen, meg Rubennek is) egy nyomtatvanyt. Utana kaptunk idopontot, oktober 2-ra, amikor is egyszerre mind a negyunket varni fogja a doki ba.
Innen a Boots-ba mentunk, ahol bebi kajat, melltartobetetet, popsi kremet es vitamint vettunk. Meg peksegbe, henteshez is beugrottunk; hazafele menet pedig a piacon alltunk meg. Kaptam 2 uj pizsamat, mert anya szerint a mostaniak 'kicsit' rovidek. Hat az ujakkal ez nem lesz problema, mivel olyan nagyok, hogy meg majdnem anya is belejuk fer. Apa mondta, hogy ne vegye meg...de hat majd csak belenovok.
Innen mar csak a zoldsegeshez mentunk, majd jol megpakolva haza.
Nekem rogton takarodo volt, amit nem bantam, kb 5 perc alatt elajultam. Anya mondta is apanak, hogy nem csodalja a dolot, mivel annyit, de tenyleg annyit szaladtam delelott, hogy o meg a nezesetol is elfaradt.
Delutan takaritottunk a nappaliban. Ez abbol allt, hogy apa mindent kidobott, anya meg mindent visszacsempeszett:) Na nem egeszen, azert a szemetet kiraktuk, de volt par dolog, amit anya visszahozott apa hata mogott.
Este meg szineztem, rajzoltam es ettem, ettem, ettem! Majd a valtozatossag keveert apaval es ocsivel furodtem.

2009. szeptember 22., kedd

Jo alvoka - Ruben

Egy ideje egyre jobban jon ossze az alvokam. Reggel 5-6 korul kelek enni, majd 7-kor enekelek egyet szuleimnek azzal a magas, sikitos hangommal, vegul elfaradok es alszok kb 9-ig.
Delelott kimegyunk, a kocsiban kicsit szendergek. Itthon kora delutan lerakjuk Lorit, bulizok a nappaliban, majd 3-4 korul bealszok egeszen 7-ig. Igy mar jol vagyok a furdesig, vacsoraig; megkapva az extra adagom is.
Ma volt apa elso szabadnapja itthon. Lenyegeben a semmivel ment el. Nagyon keson keltunk, kimenni is csak fel 12-kor sikerult. Bejartuk a varost, vettunk teli kabatot apanak, anyanak, majd fel 3-ra hazaestunk. Lori ment is aludni az uj, szirenazo autojaval. En kesobb csatlakoztam hozza, apaval egyutt.
Este pedig kiveteleses anyaval furodtunk egyutt, most eloszor!

2009. szeptember 21., hétfő

Egy igazan jo gyerek - Lori

Azon gondolkozvan, hogy mirol is irjak, csupa jo dolog jott elo.
Anyam allandoan panaszkodik, hogy faj a dereka, nem alszik eleget, sokat kell takaritania..., de tulajdonkeppen ha belegondol, nem lehet egy szava se mellettem, hisz olyan jo gyerek vagyok.
A pisilessel profi szinten tartok. A bilim a wc mellett, csak megyek es raulok. Utana feloltozom, kiboritom a bili tartalmat, kimosom es visszarakom a helyere.
Szinte mindig hallgatok a szep szora! Setalasok alatt figyelek, kozel maradok, nem szaladok ki az utra. Itthon vigyazok Rubenre, ha kell valami, odaadom vagy elveszem, furdeskor egyedul vetkozom, furdok, majd aludni is szo nelkul megyek.
Meg mindig nem nagyon beszelem a szuleim altal hasznalt nyelveket, de ha valamit akarok, akkor megmagyarazom. Apa szabadnapjan kaptam egy olyan elemlampat, aminek az oldalan levo gombot lenyomva tartva, egy kicsi Thomast rajzol a sotetben a falamra. Nagyon vonat manias lettem, ezzel a jatekkal pedig egyenesen madarat lehet velem fogatni. Minden alvasnal velem van, kicsit jatszok vele, de azert hamar el is alszom. Na ezt ma peldaul nem talaltam, es amikor mentem aludni delutan, csak ugy nekikezdtem sirni. Anya kerdezte, hogy mi a baj? En mutogattam a foldszinte, mire leengedett, de mondta, hogy menjek vissza, ha megtalaltam, amit akarok. Kb 2 perc se telt el, ballagtam is vissza a lepcson, de kozben mar potyogtak a konnyeim. Mondtam is gyorsan anyanak, hogy 'choo-choo', mutogatva a plafonra. Na ekkor le is esett neki a 20 filleres es ment megkeresni hu baratom.

Hajnali partik - Ruben

Ugy dontottem, nem hagyom anyam ejszakankent aludni! Ismet koran kelek, kb 4 fele, bar ma pl hajnali 3-kor koveteltem a fejadagom. Igaz, a nappali alvasaimmal van a baj. Kezdek kevesebbet aludni. A delutani alvasom olyan 4-5 fele er veget, amit kovetoen nagyon sokaig fent kell lennem ahhoz, hogy 8-kor menjek furodni, aludni. Es mivel estere mar jol lefaradok, alig eszek valamit, csak ugy beajulok anya mellen. Valamit mashogy kene csinalni, de akkor meg meg kevesebb az eselye a kozos alvasnak, kimenetelnek.
Ujabban kirakott kezekkel kozlekedem. Ha megyunk fel (vagy le) az emeletre, akkor vegig kint log a kezem, annak remenyeben, hogy valamit sikerul elkapnom a lepcso melletti tarhelyrol; vagy csak siman a falat megvakargani.
Hason fekve egyre jobban produkalom magam. Mar siman elmaszok hatrafele es oldalra is. A sulyos popom emelgetem magasra, es kozben kuszni is akarok, de a kettot meg nehez osszekombinalni.
Kajailag ott tartunk, hogy delelott gyumi pure, delutan ivole. Eddig egy 125 milis uveget ettem 3 delelotton keresztul (mint pl alma-barack, banan-rizs...), de ez mar keves, igy mostantol az uveg felet kapom egy alkalommal. Az iszit meg termeszetesen Lorival egyutt kell fogyasztani, mert nehogy mar lemaradjon valamirol. Ugyesen tudok poharbol inni, csak neha tul nagyot nyelek es akkor fintorgok, meg fulldoklok rendesen.
Tegnap volt Alex unokatesom elso szulinapi bulija. Sajna apanak dolgoznia kellett, anya meg nem vallalta be, hogy elmegy velunk.
Azert nem sirunk nagyon apa miatt, mert holnaptol itthon lesz 4 napig! Elmondasa alapjan nagy oszi takaritast tervez. Majd kivancsian varjuk...


Voltunk jatszon apaval, ahol most eloszor ultem fel a jatekokra! (Figyeled Timi a meno kek, autos inget a kabat alatt? :) Bar tudom, hogy alig latszik, de ott van)

A fenti kepen pedig epp az 'Angol tortenelem gyerekeknek' cimu konyvet olvassuk.

2009. szeptember 18., péntek

Helyzetjelentes a konyhankbol - Lori

Annyit eszek mostanaban, hogy mar nem is kell az ov a farmerjaimhoz. A megszokott sajtos kenyer meg mindig viszi a palmat, de egyre tobb hust eszek (barany, csirke, pulyka), mig a zoldsegeket se vettem meg (paradicsom, salata, porehagyma, uborka), es persze a gyumolcs, amibol minden johet! Par napja anya probakent csinalt lazacos tesztat. Alig hagytam a tanyeromon, ugy izlett!!! Igaz a mai rizotto mar annyira nem csuszott...
Tegnap delutan Rubennek sikerult vegre bealudnia, az egesz napos rinyalasa utan ugy, hogy csak este 9-kor kelt fel. Addig mi tettunk-vettunk, este muffint sutottunk. Na, de hogyan! Anyam hozta elete legrosszabb formajat. Felreolvasva a receptet, egy talba rakta a sutoporos lisztet a tojassal. A tojast onnan felig-meddig sikeresen kihalaszta. A masik talban tovabb dolgoztunk, belerakva a tobbi hozzavalot, mig eljutottunk addig a leirasban, hogy teszta be a formakba es sutes. Nezzuk az eredmenyt, folyekony az egesz!!! Anya gondolvan egyet, hozza adott meg egy kisebb adag lisztet, majd belecsorgattuk a formakba es beraktuk oket a sutobe; lessz, ami lessz alapon. Osszetakaritas... upsz, ott van meg egy tal... mi van benne? Hat a sutoporos liszt:):):) Mig en osszenyaldostam a maradekot, anyam lesulytva allt a konyha kozepen vagy 5 percig, majd csinalt maganak egy pohar boroskolat, leult velem a nappaliba es boldogan olvastunk, rajzoltunk vagy 45 percig, mig eloszor ramert nezni a sutire. Vegulis olyan nagy tragedia nem tortent, eheto volt a muffin, bar a megszokott meret negyede lett. (Es csak a tortenet kereksege miatt: a receptben tenyleg hianyzik az a rovidke mondat, hogy 'keverd ossze a 2 tal tartalmat)
Es az esti remekmuvem: (a baranykanak fuggolegesen vannak a szemei, szaja; a labain meg cipot visel)

A heten eleg sokszor vittem magammal a babam, amikor setalni mentunk. Neki is ugyanolyan elbanasban kellett reszesulnie, mint Rubennek. Bar ma azert megmutattam neki, hogy ki a fonok! A jatszoter fele nagyban magyaraztam a magam nyelven, majd fogtam es foldhoz vagtam. Onnan gyorsan felkaptam es simogatva mondtam neki, hogy 'ohh, dear', mikozben puszikkal halmoztam el es anyanak mutogattam, hogy bibis lett a hasa.

A jatszoteren aztan ismet lezajlott az, ami mar 2 napja is. Egy kisfiu elvette a babam es ugy jatszott vele, mitha a legnagyobb kincse lenne! Anya megkert, hogy hagyjam kicsit, en meg ugyesen szot fogadtam, es nem reklamaltam. Vegul nem is en, hanem anyam akarta visszaszerezni a bebit, mert a kiscsavonak tulsagosan bejott a szemvizsgalat, es anya nem akart egy vak babaval hazajonni.


Itt mar ilyen hideg van, hogy kell pulcsi, kabat is.

2009. szeptember 17., csütörtök

Nyavaja - Ruben

Hetvege ota valami nem kerek nalam. Sokat sirok, szenvedek, nyafogok. Ha nem alszom, akkor anyaval cipeltetem magam, amit nem konnyitek meg neki, mint egy sajtkukac tekergek.
Vasarnap este aztan jol meg is ijesztettem a szuleim. 11 korul anya megnezett, kicsit huvosebb kezemet erezve, megdobott egy extra takaroval. Ejfel korul aztan jott aludni, amikor meg mar azt erezte, hogy tuz forro vagyok!!! Fel nem keltem egeszen 4-ig. Akkor aztan a szopizas utan kaptam laz- es fajdalomcsillapitot, ami olyan hirtelen ert, hogy egyben le is nyeltem a szirupot. Kicsit megsertodtem rajta, mert amugy nem szeretem ezt az uj izt es majdnem bele is fulladtam. Viszont hasznalt a gyogyszer, mert egeszen 7-ig jol aludtam, es mar meleg sem voltam. Aznap meg egy jo adagot anyamra hanytam, de tulajdonkeppen le is zajlott az egesz.

Ma kicsit jatszottunk anyaval kettesben, mig Lori huzta a lobort. Ugy kaptam a jatekokat, hogy fordulnom kellett felejuk. Mentem is, de csak a legkozelebbi labdaig, amit elerve, boldogan kiterultem, mint aki jol vegezte dolgat. Kozben azert ujat is mutattam. Hason fekve megprobalom felhuzni a popom! Kicsit vicces, mert ilyenkor neha orra bukok es nezek, hogy most mi van, de nem adom fel, probalkozom.

Elbujva az uj, hatalmas torulkozomben:

2009. szeptember 16., szerda

'Itt van az osz, itt van ujra...' - Lori

Par napja mondta anya, hogy 3 het mulva jon a mama es Jeni! En azota nem gyozom csekkolni az utcat, az eget (repulo ugyben), hogy hatha meglatom oket.

Mult het penteken volt reszunk olyan szep idoben, hogy csavarogtunk egesz delelott. Ugy indultunk el, hogy csak nezelodunk, de szerencsere megnyitott egy uj bolt (pont aznap), es nem hagyhattuk ki! Csak korulnezes okan mentunk be, de nem tudtunk ures kezzel kijonni! Apa ugy orult a konyhai reszlegnek, mint majom a farkanak, mert tele volt fuszerekkel, amiket amugy nehez beszerezni. Anya is boldog volt, hisz vegre talalt egy szilikon kenyerformat suteshez, mig en 2 fa jarganyt kaptam, egy vonatot es egy teherautot! Hat igen, nagyon csajos dolgok, de vagy 2 ora keresztul elvoltam veluk itthon.
Este apaval bohockodtunk egy jot.
Masnap mar nem volt apa, ettuk az elozo napi maradekot. Anya mutatta, mi van. En kicsit valogattam, majd magam ele huztam a salatat es azt kezdtem el enni. Anya csak lesett (vagy sajnalta? ), mig en begyurtem egy kis paradicsomot, porehagymat, mozzarellat es feta sajtot!
A bilizes teren nincs sok valtozas. Minimum 1 liter folyadekot megiszok egy nap, aminek koszonhetoen fel orankent pisilek; neha csak 3 cseppre is, de raulok a bilire. Mar volt, hogy szaraz pelus kerult le rolam a delutani alvast kovetoen, sot, ma a masfel oras setalasunk utan is szaraz maradt. Viszont a tegnap ejszakait ugy huztam a ket labam kozott reggelre, mert mar annyira tele volt.
Kakilni csak bugyiba vagyok hajlando. Anya remeli, hogy mostanaban nem lesz hasmenesem.
Bar a hetvegen volt par adag, ami kicsit huzosra sikeredett, ki is pirosodott a popsim. Erre en minden pisilesnel azt hajtogattam, hogy 'kek, kek, kek', mutogatva a hatsom fele. (Ez az egy szin letezik szamomra)
Ma delelott sikerult larazni ocsit, mert apa csak 2-tol melozott. Igy csak mi, csajok mentunk vasarolni. Elso korben egy fonal boltba, amit meglatva rogton szajkozom, 'mama', mert anno vele jartunk oda. Nekunk most egy cipzar kellett az uj szoknyamba, a tonkrement regi helyett. Utana a kedvenc boltomban vettunk joghurtos ananaszt, mandulat es szaritott banant. Majd elugrottunk asvanyvizert es vegul gyumolcsert hazafele a piacon. En vegig szupi csajkent viselkedtem, szepen elkoszonve minden boltban, okosan anya mellett setalva... Csak akkor szakadt el a cerna, mikor mar megpakolva bandukoltunk hazafele es en egy jo nagyon taknyoltam.
A setalasaink soran szedtunk mostanaban egy csomo levelet, gesztenyet, bogyot. Ime az elso remekmuvem, amiben anya is segitett.

2009. szeptember 13., vasárnap

Tejes gondok 2. - Ruben

Mivel estenkent nem laktam jol, mar hajnali 4-kor fent voltam, kovetelve az adagom. Sot, ha anya nem volt eleg gyors, akkor egtelen uvoltesbe kezdtem, addig abba sem hagyva, mig a tej a szamat erte.
Viszont mar jobb par napja. Anya eszik rendesen, en kostolgatok rendeset. Mar repat is kaptam, ami nagyon izlett, amikor apa adta, de nagyon nem, amikor anya.
Kozben anyam ismet nekiallt fejni, igy vacsora utan azt is megkapom desszertkent. Ezzel mar olyan tele van a pocakom, hogy masnap reggel 6-7 korul kelek.

Noverkemmel az utobbi idoben nagyon jol megvagyunk. En ugy felnezek ra, hogy meg a szam is nyitva marad! Szokott nekem bohockodni, na akkor gurulok a nevetestol, amit persze neki utanoznia kell, nem kis vigadalmat okozva ezzel szuleinknek.

A rendes kajaim mellett gyumolcsot is szopogatok. A barack a mindenem, huzom apa, anya kezet ezerrel a szamhoz es szivom, szivom a friss gyumit. Utana altalaban minden tiszta le; meg a kezeim, szam is meg kell mosnom.

2009. szeptember 11., péntek

Tejes gondok 1. - Ruben

'Mar egy hete csak a mamara gondolok...' azaz a tejere. Valahogy egyre kevesebb es ennek nem orulok. Szoktam is hallatni a hangom, neha meg szopizas kozben is, de foleg utana! Minden alkalommal ugy esek neki anya mellenek, mint aki hapok ota nem evett! Szivom, szivom, aztan amikor nem jon mar olyan gyors utemben, akkor kuzdok vele: tepem, huzom, ragom, harapom, marom... Sot, kozben meg sirni, beszelni es fujni is megy mar nagyon.
Az a helyzet, hogy miota hazajottunk Magyarorszagrol, Lori eszik ejjel-nappal, mig anya nem. Lefogyott 2 kilot ugy, hogy csak a tej megcsappanasan tunt fel. De azt igerte, eszik mostantol rendesen, nehogy mar a kicsi fia ehezzen!
Amugy tul sok minden nem tortenik velem. Megyek, ahova visznek, de azon kivul meg mindig lustan allok a vilaghoz. Olvastunk minap anyammal egy Kismamat, ahol azt irja, hogy az 5 honapos baba mar meg tud ulni tamaszkodva. Hat ez jo vicces, en meg csak a kozeleben se vagyok.
Leginkabb a labaim kotnek le jelenleg. Ha nincs rajtam pelus, akkor a labujjaim be is fernek a szamba.
Apropo pelus. Anya szerint lehetetlenseg siman cserelni rajtam. Ugy mozgok, mint egy kukac; dobalom magam, elmaszok, ugralok, osszegombolyodom...

2009. szeptember 10., csütörtök

Sheffield - Lori

Mostanaban hol gyongyoru idonk van, hol nagyon borongos, szeles. Szerencsere az elmult napokra inkabb nyar jutott, mint osz.
Hetfon peldaul olyan jo ido volt, hogy 3 jatszoteret is bejartunk a delelotti es delutani setalasaink soran. Igaz az utolso, az uj jatszoter volt, ahol most nagyon sok gyerek volt. Anya kicsit 'felt' is, mert ez tipikusan olyan resze a varosnak, ahol a szegenyebb, sokgyermekes csaladok laknak. Rossz volt, mert hangosak voltak, verekedtek, szitkozodtak, kiabaltak... Felnott vagy ketto volt ott, de ok meg a sajat gyerekeikre se szoltak, ha rosszat csinaltak. Szoval anyank ugy dontott, hogy oda max csak akkor megyunk legkozelebb, amikor suliba vannak a gyerekek es nem utana.
Kedden semmi kulonost nem csinaltunk, csak egy kicsit ujjszoposan meset bamultunk:)Szerdan aztan vegre apa is szabad volt, 9 munkanap utan! Elmentunk Sheffield-be csavarogni. Eloszor a varosban csaszkaltunk, de apa azt hamar megunta es inkabb abba a hatalmas bevasarlokozpontba mentunk, ami egyike a legnagyobbaknak Europaban, a Meadowhall. Mar tavaly voltunk itt egyszer, de akkor meg felig Ruben-mentesen.
Utunk fo oka ruhavasarlas volt nekem es kicsit mindenkinek. Kaptam egy rakat hosszuujju polot, szoknyat (aminek itthon szetment a cipzarja), nadragot, kiskabatot; mig ocsi polokat, inget, kabatot, hatalmas torulkozot, keszsegfejleszto labdat, kesztyut; anya egy par piros cipot es apa pizsamat! Szoval mindenki jol jart, csak a babakocsi nem, cipelhette a sok szajret.
Ketto korul ebedeltunk egy kis etteremben. Pont akkor ehezett meg Ruben is, igy anya kibontotta a hajat, felrantotta a polojat es gyorsban mellre csatlakoztatta, mig vartunk a kajara.
En is kaptam most kulon tanyeron gyerek menut, ami -szuleim poros emlekei szerint- eletemben eloszor tortent meg!!! Eddig ugye a semmi eveszetemmel nem volt ra igeny, de most nagyon ugyes voltam, mert alig hagytam valamit a tanyeromon.
Meg egy dvd boltba beneztunk, egy cukros standnal megalltunk, majd mentunk is a vonathoz.
Hazafele meg beugrottunk egy elemiszer boltba is, ahol en mar nem birtam tovabb es bealudtam. Mikor vegeztunk a vasarlassal, apa hivott taxit, anya meg szep lassan hazatolt minket. Itthon meg kicsit aludtam, de apa gonosz mod nem hagyott sokaig.
Vegul ismet egy kozos furdessel zartuk a napot.

2009. szeptember 8., kedd

Elso eteleim - Ruben

Mivel egy ideje kicsit nyuglodom kajalas utan, anya ugy dontott, hogy lassan, de biztosan elkezdjuk a hozzataplalast.
Vagy nevezzuk inkabb csak kostolgatasnak, mert az eddigiek alapjan nem sok minden jutott be a szervezetembe, anyatejen kivul.
Hetfon narancslevet kaptam. Nem volt jo, nem izlett, inkabb Lorinak adtam.
Kedden almat ettunk, ami mar sokkal jobb volt. Lori persze tukon ulve varta, hogy hagyjak neki nemit.
Ma reggel pedig banant anyatejjel mixelve. Haaaat, tobb ment ki mint be. Ez izlett legkevesbe.
Viszont az emesztesemre azota nincs problema. Napi 4 adag siman osszejon. Ilyenkor noverkem szalad a leggyorsabban, hogy leszedje a ruham, pelusom es anyat utanozva mondogass 'fuuuuj kaka, fuuuuj kaka'.
Emellett egy nagyon jo baba vagyok, mert egy csomot alszok. Ha fent vagyok, akkor sikitok, kacagok, beszelgetek; sot, mar labat is eszek.

2009. szeptember 6., vasárnap

Mar tudok rendort hivni! - Lori

Nem is meseltuk meg, pedig mar vagy egy hete tortent. Apa bement a varosba egyedul. Anyanak valami kellett, felhivta. Kozben oltoztunk, amit en epp nem akartam, ezert megkaptam a telefont, hogy foglaljam le magam. Nyomogattam lelkesen a gombokat, anya fulelt, mert jo hangos, hallani, ha valakit esetleg sikerul felhivnom.
Mar Ruben is kesz volt, lejottunk az emeletrol. En meg mindig a telefonba esve, kisse lemaradva kovettem oket. Egyszer csak hallja anya, hogy valaki beszel a telcsibol, de azt hitte automata, gyorsan kikapta a kezembol es lerakta.
Kb 2 perc telt el, csorog a telefon. Anya gondolta apa az, de nem! Egy neni volt, a rendorsegtol!!! Kiderult, hogy a 999-et tarcsaztam, ami itt a segelyhivo szam. Ez a rendorseghez fut be, de tuzoltot, mentot is itt kell kerni.
Szoval kerdezi a neni, hogy minden rendben van-e, mert errol a szamrol volt egy hivasuk es csak egy kisgyereket hallottak beszelni!? Anyam nem kicsit atment vorosbe, nem gyozott bocsanatot kerni, mikozben biztositotta a nenit, hogy jol vagyunk.
Miota hazajottunk Magyarorszagrol, nagyon jol eszem! Eddig nem akartuk elkiabalni, de mar erezni is a popomon, hogy nehezebb. Reggelizek, tizoraizom, ebedelek, uzsizok es vacsizok!!! Ez kb azota nem volt igy, hogy 5 honapos koromban elkezdtuk a hozzataplalast es en elkezdtem egyre kevesebbet enni.
Megtanultam 'nem'-et mondani. Nem feleselek, hanem szepen mondom, ha kerdeznek es nem akarom a dolgot. Pl. a pisilessel allandoan zargattak a szuleim es ugyesen mondtam, hogy nem, ha nem kellett. Az utobbi par napban viszont mar nem is kerdeznek, mert fogom magam es egyedul intezem a dolgaim. Ma sikerult egy kicsivel nagyobb kakat kipreselni magambol a bilibe, bar a vege most is a bugyiban landolt.
Atmentem majomba! Mindenkit utanzok. Ha Ruben sikit, sikitok; ha anya vakarozik, vakarozok; ha apa kohog, kohintek... Azt viszont nagyon megmondom, ha valaki mas ruhajat, etelet, homijat hasznalja. Reggel anya apa laptopjat hasznalta, mire kikelve magambol kiabaltam, hogy 'daddye'. Amikor meg Ruben megfogta a kutyusom, hangosan kozoltem vele, hogy 'Lolie'.

Segitek ocsinek fordulni

2009. szeptember 5., szombat

5 honapos lettem!!! - Ruben

Ma vagyok 5 honapos!!! A mereteim: 8.200 gramm es 70 centi. Nem vagyok mar dagi, inkabb csak nagy. A hurkaim meg ugyan megvannak, de mar nem nagyok es a pocakom se annyira hordos.

Vilagba mosolygok, ha valakit meglatok. Sot, ha hangokat hallok, akkor a hangforras fele fordulok. Lorit latva mindig feleledek, kezem-labam jarni kezd! Szoktam kapni tole egy rakat puszit, de alkalmankent kinyomja a szemem vagy eppen beletamaszkodik a hasamba.

A fordulas mar megy, de nem viszem tulzasba. Oldalt nagyon szeretek lenni, meg aludni is ugy szokok mostansag. Ha kapok jatekot magam melle, akkor ahhoz is fordulok, nyujtom kezecskeim. A sajat jatekaim kezdenek unalmassa valni, nem ugy, mint a tesoi, aki viszont neveloi celzattal mindent csak par masodpercig ad oda, majd kirantja a kezembol.

Szeretem hallatni a hangom. Sokat kiabalok; csak ugy. Rohogni is tudok, foleg Lorin, meg ha egyszerre 'ugralunk'.

Eves kozben szivesen csinalok 'mast'; csipek, harapok, beszelek, fujok... A hangzavart viszont olyankor nem birom!

Neha mar legorbul a szam, ha anya kiesik a latoterembol. Nagyon meg tudok sertodni, ha valami nem tetszik vagy valaki bant.

2009. szeptember 3., csütörtök

Book, fish, jatszoter - Lori

Szerda este valamiert ramjott az olvashatnek es azota napi programomma valt. Kiabalok anyanak, hogy 'book, book, book', majd leulok a kicsi asztalomhoz es sorban atolvasom oket.


A rajzolas is vissztert mindennapjaimba. Megtalaltam a magneses rajztablamat (vagy hogy hivjakot) Ruben kisagya mogott, es hirtelen lufit es 'fish'-t kezdtem rajzolni.
(A kepen lufi, lufi, hal, lufi es repulogep lathato.)

A szobatisztasaggal vagyunk, ahogy eddig. Kakilni meg mindig nem tudok a bilibe, bar egyszer mar majdnem sikerult, legalabbis az eleje odament. Ilyenkor szoktam kerni pelust, amit megprobalok egyedul felvenni, es oda vegzem dolgom. Bar neha nem szolok es akkor a bugyim banja.
Mivel az idojaras egy kicsit sem akar kedves lenni hozzank, anyaval tegnap elsetaltunk a kozeli ovihoz, ami inkabb egy kozpont, vedonovel, baba-mama klubbal, tanfolyamokkal. Ide csak egy kis fuzetert mentunk be, ami napokra bontva tartalmazza a varosban talahato baba-mama klubok helyszineit, idopontjait es arait.
Innen arra a jatszoterre mentunk, amit a kozpont melle epitettek par honapja. Kicsit esos volt az ido es nagyon fujt a szel, de igy is meglepo volt, hogy rajtunk kivul egy lelek sem volt ott!
Azert en elveztem a dolgot, meg sirtam is, amikor hazaindultunk.




A setank csak egy oras volt, ahogy mostanaban szinte mindig. Sokat vagyunk bezarva, pedig nekem nagyon mehetnekem van. Igy a szofogadas se megy igazan. Na meg Ruben neveleseben is probalom kivenni a reszem, amit anyank egyaltalan nem dijjaz. Vagy ha eppen nem azon ugykodom, akkor utanzom ocsit! Kedvenc jatekunk a 'ki tud nagyobbat sikitani?' Es vajon ki tud ennek a legjobban orulni? Persze, hogy anya!!!

2009. szeptember 2., szerda

Vedono, cipo - Ruben

Kedden anya jobban vakarozott, mint valaha. Elso utunk a gyogyszertarba vezetett, ahol egy nagyon aranyos neni adott neki kremet, ami persze nem segitett.
Utana az 1 fontosba neztunk be, mivel utolso latogatasunk mar tobb hete volt es anyanak viszketett a tenyere.
Bementunk 2 doboz zsepiert es kijottunk egy nagy zacsival. Volt rengeteg Thomasos tanyer, pohar, eteltarto, kulacs... vettunk mindenbol egyet, hogy majd legyen nekem, de Lori maris lenyulta oket. (Lehet kene meg egy szett?)
Ezutan felsetaltunk a szamitogepszerelo bacsihoz, aki szolt, hogy nem tudja kiirni a regi kepeinket dvd-re, mert nem talalja a kepeket.
Mire odaertunk, a bacsi mar hazament, mehettunk masnap vissza...
Kaptam vegre igazi cipot a labamra. A fuzoi percekre lekotottek!

Szerda reggel a korzetinel kezdtunk; anya delutanra kapott idopontot. Innen utunk ismet a szerelo bacsihoz vezetett, aki ezuttal ott volt es sikeresen megtalalta a kepeket a segitsegunkkel.
Hazafele jovet megetettuk a kacsakat. Lorit hagytuk kicsit rohanni a jatszoteren, de a sok esotol minden olyan piszkos, csuszos volt, hogy anya nem gyozte torolgetni a mancsait. Vegul ugy indultunk el, hogy anya bekototte Lorit a babakocsiba, mert meg maradni akart, de mar esett az eso.
Itthon mentunk aludni mindketten. Elsokent en keltem, Lorit ugy kellett. Nem volt boldog, nyuglodott, egeszen addig, mig engem meglatott.
Miattam kellett menni a vedonohoz. Mar 2 honapja nem voltunk, gondoltuk nezunk egy sulyt. A vedono kisse morcos volt, megkerdezte 'minek jottunk?' Na mindegy, lassan megszokjuk a 'meleg' fogadtatast. Amugy 8.200 gramm vagyok!!! Mar nem elozom meg Lorit annyival, aki igy 5 honaposan 8.000 gramm volt:)
Ezutan lelifteztunk a foldszintre, ahol pont elkaptuk a melobol erkezo apat. Leultunk a doki varojaban, ahol ropke egy ora alatt be is hivtak anyat. A bokkento csak ott volt, hogy a pottyei total eltuntek delutanra!!! Igy kb 2 perc alatt vegzett is, egy 'ilyen elofordul, ha visszternek, jojj ismet' orvosi utasitassal.
Delutan apa sutott nekunk csirket, amibol kivetelesen Lori is evett (biztos a jo magyar meznek koszonhetoen).
Mivel apank nagyon almos volt a szokatlan korai kelestol, mi -jo gyerekek modjara- felmentunk az emletre jatszani.

Aztan en kicsit elszenderedtem a nagy munkaban.


Este mar a csaladfovel kiegeszulve pancsoltunk, majd kicsit kesve, mentunk is aludni.