2010. július 31., szombat

A fiu, aki patakmederben jart... - Ruben

Hetunk masodik fele nemi izgalommal jart. Eloszor is a mar parszor eszlelt uj hazi allataink bebizonyitottan leteznek es szaporodnak! Ez pedig nem mas, mint a patkany!!! Kb 3 hete koltozott ki a hangos szomszed, aki az osszes szemetet az udvaraba hanyta. Nem kellett sok ido, szep lassan megjelent az ehezo banda, akik egyre tobben vannak. Nalunk par napja lattunk egyet a hatso ajtonal, es a feszerbol is hallottunk cincogast. Az onkormanyzat mar ertesitve lett, de hogy tesznek-e valamit az ugyen es mikor, azt nem tudjuk. Viszont igy nagyon keveset vagyunk a kertben, mert anyanknak kiutese van mindennemu dologtol, aminek tobb mint 2 laba van. (Ezert tartunk halakat.)
A masik izgis (ijeszto) dolog penteken tortent. Mar a nap is rosszul indult, 5-kor keltunk, mindketten. Suti sutesbe folytotta anyank banatat, amit a baba klubba szant, de odaerve kiderult, hogy 2 szulinapos gyerek is van, akiknek az anyukajuk egy rakat sutit hozott. Vegulis nem bantuk nagyon a dolgot, hazaig jol belaktunk belole, majd delben mentunk mindannyian lefekudni.
2-kor keltunk, megebedeltunk, majd ismet kimentunk. Elszaladtunk boltba, ahonnan atsetaltunk a jatszoterre. Hintazni indultunk, mikor Lori szolt anyanak, hogy nem tudja kibontani a nyalokajat. Hatrafordult hozza, epp lehuzta a csomagolopapirt, mikor egy nagyobb puffanast hallott a hata mogul! Gyorsan megpordult es azt latta, hogy a babakocsi velem egyutt legurult a patakmederbe!!!!!!!!!! (Kb 2-3 meter mely, nehol lapos, nehol egesz meredek fallal.) Enyhe szivinkfartus utan az agyat is eldobva utanam vetette magat. Az esovedo rajtam volt, igy sem en, sem a vasarolt cuccok nem estek ki, csak anya hofeher pulcsija. (Meg be is voltam kotve.) A nagyon sekely vizben visszavonszolt anya a Lorihoz kozelebbi oldalba, kivett, felvitt tesohoz, akinek a lelkere kototte, hogy vigyazzon ram, majd visszaereszkedett a kocsihoz. Jol megpakolva ugye csak nehezen, de sikerult neki kiemelnie, bar utana a koldoke meg jo sokaig fajt nagyon. (Csak ugy mellekesen megjegyzem, hogy senki, de SENKI sem segitett, amiert meg mergesebb voltam, mint a tortentekert!!! Bar megkuzdeni a lelkiismeretfurdalassal, hogy ilyet hagytam megtortenni... - szerk.)
Levezeteskent hintaztunk vagy fel orat, ahol lassacskan anyanknak is sikerult ujra mosolyt csalni az arcara.
Utana meg kicsit megizzasztottuk Lorit:
Szombaton 5-kor masztam be ismet anyam melle, aki mar morogni sem volt kepes. Majdnem vissza is aludtunk, mikor Lori kezdett el kiabalni, hoy 'kakao, kakao, kakao'!
Csak a piacra mentunk, amit 1 ora alatt megjartunk. Az egyik ok az egesz napos eso szemerkelese, ill. anyank magabiztossaganak hianya volt. Azert itthon is jol elvoltunk, delben ujra aludtunk, majd nagyokat jatszottunk fent es lent.
Mostanra mindent magam akarok enni. Kanallal vagy villaval, de inkabb nem eszek, ha nem hagynak egyedul! Es szovegelek, de nagyon!!! Egyre tobb szot ismer fel anya, amin csak nez nagyokat, mondvan, ha igy folytatom, akkor hamarabb fogok beszelni, mint Lori! (Mai peldak: 'little star', 'kérek', 'hinta')

2010. július 28., szerda

Csavargas, klubolas - Lori

Amiota eltuntunk nem sok izgi tortent.
Hetfon apa szabadnapjan elszaladtunk Mansfield-be, mert dvd vehetneke volt. Persze ilyenkor mi is mindig jol jarunk, mert -ahogy most is- kapunk par uj ruha darabot, cipot. Indulas elott ilyen izgi meset neztunk:
A vonatozast mar nagyon vartam, es be sem teltem vele teljesen. Ellenben az osok -a fel oraig sem tarto ut alatt- nem egyszer elatkoztak az utra keles pillanatat.Egesz hamar, 4 ora alatt kicsavarogtuk magunk. Ebbe meg egy ebed is belefert, ahol nagyon faradt ocsem apa vallan ugy kidolt, mint eddig meg nem sokszor. Az addigra mar kikert ebedjet igy elcsomagoltattunk, amit kezzel, hatalmas boldogsaggal meg is evett hazafele a vonaton.
Keddi szabadnap igazi apas szabadnap volt. Fel sem kelt 11-ig, a muszaj dolgokat elintezve itthon megfozott, majd ment vissza szunyokalni.
Szerdan viszont -vagy 2 honap kihagyas utan- ismet baba-mama klubba mentem!!! A nyari szunet miatt jo sokan voltunk, ami egy ido utan nalam kihozta a durva enem, mivel megprobaltam mindenkit tavol tartani az altalam favorizalt jatekoktol.
Utana csajosan boltolni mentunk! Ruben elaludt, igy mi nyugodtan nezelodhettunk a kezdodo nyari cuccok learazasaban.
Vegul jatszotereztunk, ahol az uj szokokutas medencet es a bator gyerekeket is megcsodalhattuk, akik a 16-18 fokok ellenere is csurom vizesen szaladgaltak!




Amugy a fakanal meg mindig napi renden van, sot, ma reggel hasznalatban is volt a durvasagom miatt. Az estiem viszont minta gyerek modjara telnek egy ideje; furdes, fogmosas, pizsi huzas es 3 mese utan (kb fel 8-8 korul) alszok, mint egy kisangyal!

2010. július 24., szombat

Pofara esos nap - Ruben

Pentektol visszarendezodtunk a megszokott, ketgyerekes hetkoznapokba. Lorinal fel sem merult, hogy suliba akarna menni...
Apat elvittuk dolgozoba, majd onnan a mar reg latogatott jatszoterre, teso iranyitasaval. Jo nagy jateknak az vetett veget, hogy a semmin felborulvan, lezuztam kicsit a nozimrol a bort! Peksuti beigeresevel Lori sem banta, hogy otthagyjuk a jatszoteret. A kaja beszerzese utan a kacsas jatszora indultunk. Oda sem erve bealudtam, meg mindig szorongatva a fankom. Lori nelkulem is elvezte a dolgot, szaladgalt korbe-korbe, fujta a buborekokat...
Itthon meg egesz jol szunyokaltam, mig a csajok befejeztek a papir viragcsokrot. Ime: Keles utan megebedeltunk, majd a kertben folytattuk a jatekot.
Delutan apa itthon volt 2 orara, amiben jatszott es tevezett velunk. Miutan elkoszont, megint kimentunk az udvarra. En rendesen faradt voltam, sokat benaztam, estem, nyavogtam. Vegul emiatt is jottunk be 6 utan, mert sikerult ismet ugy orra buknom, hogy a maradek zomanc is lejott rola!Banatomba beultem a szekembe, Lori betette nekem a Kisvakondot, mig anya megprobalt megetetni, de nem kellett, majd becsuktam a szemem, hogy pihenjek. Gonosz anyam ezt meglatva kikapott a szekbol es velem a kezeben probalt tejbedarat kesziteni. Fel uton sem jartunk meg, mikor Lori is bedobta a torulkozot, igy en visszakerultem a helyemre, siro neverkem pedig az egyik szekre.
Vacsi utan furodtunk egy nagyot, majd jo gyorsan es csenden elaludtunk.
Szombatra virradoan mind a szuloi agyban ebredtunk. (Ez eloszor fordult elo!!!) Lori 3-kor egtelen visitasba kezdett, anya nem tudvan ot megnyugtatni lement vizert, biliert, de mire visszatert, mar apa megmentette es berakta maga melle. En csak azt vartam meg, hogy anya is lerakja fejet a parnajara es mar ott is voltam!
Kimenetelunk egeszen 11-ig huztuk. Lori vezetesevel a vizes jatszoterre mentunk. Talalkoztunk tobb baba klubos ismerossel is, akik kozul az egyik csaladdal tartva jatszottunk 1 oracskat. Ott a kozepso 4 lesz osszel, mig a legkisebb tegnap volt 1, igy mindkettonknek jutott egy korbeli jatszopajtas (amugy 3 lany van). Nagyon tetszett a kislany, mentem utana, puszit adtam neki es persze magyaraztunk egymasnak, teljesen jol megertve a vilag nagy dolgait!
Del korul aztan jeleztuk anyainknak, hogy elfaradtunk. Bucsuzas utan en hamar be is ajultam, mig a lanyok ruhat mentek vasarolni.
Olyan sokaig csavarogtunk, hogy majdnem 2 volt mar, mire hazaestunk. Gyors ebed keszitest kovetoen apa epp akkor esett be, mikor asztalhoz ultunk. Becsatlakozva hozzank o is szemtanuja lehetett, hogy mennyire nincs etvagyam!!! Sot, akkor vettek eszre a szuleim azt is, hogy faj a mellkasom, mert ahogy fel- ill ki lettem emelve, addig nyoszorogtem, mig foldet nem ertem. A kis buksim is egyre melegebb lett az ido haladtaval, de legalabb ma nem aludtam el furdes elott. Bezzeg Lori, beult a szekembe, mig mi porszivoztunk es kozolte, hogy jo ejszakat.
Rovid furdes utan hamar kidoltem, mar nem vartam meg noverem hatalmas hisztijet! Nem tetszett neki, amit anya mondott, emiatt mindenert orditott. Anya meg fakepnel hagyta, mire csapkodott, ugralt, uvoltott!!! Anya visszatert hozza egy fakanallal, amivel kapott is a csupasz popsijara, de nem hasznalt, meg jobban kiabalt. Jol felzaklatva kozolte vegul, hogy feloltozik o, ha kap meset! Osunk vegul beadta a derekat es olvasott esti meset, ami utan Lori hagtalanul elszenderedett.

Mara ilyen lett az arcom:Igy torlom le a morzsakat eves utan:

2010. július 22., csütörtök

Vege a sulinak!!! - Lori

A meleg kezdetu hetbol naprol napra huvosebb lett. Igaz kedd, szerda fulledt, nagyon paras volt, de csutortokre kimondottan lehult a levego!
Apa szabadnapjan, azaz kedden ellatogattunk a dedihez. Mar 3 honapja nem jartunk arra, igy epp ideje volt. Reggel apa ugy dontott, hogy suliba se kell mennem, mert koran indulunk, fel is hivta oket, de aztan rajott, hogy meg venni akar valamit a nagyi kozelgo szulinapjara, meg busz sincs delig...emiatt a korzetihez szalado anyam jol felhuzta, majd a nyakaba is varrt, mert meg zuhanyozni akart, meg bankba ugorni...
Mivel en meg napok ota nagyon-nagyon rosszul alszok, -sokat sirok, visitok almomban, mert faj a labam- mar reggeltol nyugoskodtem. A dokihoz vezeto utat is sirassal, szenvedessel toltottem, majd a varoban folytattam az allando 'NEM'-ezest, s vegul ott is maradtam, mig anyam elintezte a dolgat. Mikor kijott szepen felalltam, es kozoltem, hogy 'nem sir Lori'.
Kimentunk a rendelo ele, ahova a fiuknak mar ezer eve meg kellett volna erkezniuk, de persze nem voltak sehol. Anyam pumpaja megint az egekbe szokott, mire valahara feltunt a piros babakocsi! Apa mit sem ertve szinten megsertodott kisse ideg anyamon, aki fogta magat es hazament, mivel apa meg 'csak' bevasarolni ment a nagyinak, majd haza es utana a buszhoz... Huu, varaszto egy csalad:)
Na a nagy vasarolgatas utan vigan ertunk haza. Ocskost sikerult elaltatni, majd 50 perc elteltevel ujra utnak indulni. A buszhoz szinte szaladtam, annyira szerettem volna mar egy kort menni rajta.
Dedihez erve nagyanyam kerestem, mert en vittem az ajandekot es oda akartam neki adni. Mivel aztan ot nem talaltam, dedinek nyomtam a kezebe, aki kisse meglepodott, de elfogadta. (Azutan apa visszabirtokolta.)
Nagyi is befutott, majd csak 1 orat maradtunk, mert tulsagosan hamar szetszedtuk a lakast es az osok mar nem birtak cernaval.
Deditol elbucsuzva nekivagtunk a nagy utnak, elsetaltunk nagyiek falujaba. En vegiguvoltottem az utat!!! Az eg adta vilagon minden, de MINDEN rossz volt! Csak a nagybatyamat meglatva hagytam abba a hisztit, majd a kutya nyakaba borulva, hozza dumcsizva ugy elvoltam innentol, mintha alvassal es nem orditassal toltottem volna azt az 1 orat.
Kisse ehezven innen athurcolkodtunk a jatszoteres pub-ba. Odafele felszedtuk a suliban eppen vegzo Jamie-t, anyukajat es occset, Alexet.
A pub-ban jol bekajaltunk, sokat jatszottunk, majd kezdven almosodni, 7-kor haza is jottunk.
Szerdan mar nem volt kerdes, mentem suliba. Az ejszakam szerencsere hangtalanul telt. Ugy el voltunk faradva a keddi nap utan, hogy az ejfel elott aludni tero anyank meg ugyanabban a pozban talalt minket, amiben elaludtunk!
Az iskolaba lepve rogton kozoltem anyammal, hogy huzzon haza, mert mar jol vagyok! Nem is kellett 2x mondjam, ment magatol. Elem apastul jott, akinek hanyagul odakoszontem, majd jokat pletyizve, rotyogve kisetaltam a tobbi kisgyerekkel.
Elszaladtunk bevasarolni, ahonnan mentunk volna a kacsakhoz, de leszakadt az eg, szaladnunk kellett haza.
Apank foztet kovetoen elpilledt a nappaliban, mig mi kimentunk az ujra szep idoben. 5-ig voltunk kint, mire anya megunta, hogy Ruben mindent osszefogdos, nyaldos es nagyon koszos. Azert nagyon nem bantuk a dolgot, nekialltunk Kisvakondot bamulni.
Csutortok reggel nagy izgalommal mentem iskolaba, mert anya csinalt egy kis meglepit a tanito nenimnek. Mikor az epulethez ertunk es lattam, hogy mindenki hozott valamit, megertettem, hogy ezt tenyleg oda kell adni es nem marad az enyem (papir virag). Beerven aztan elkezdtem mindenkinek kinalgatni, de miutan senki sem vette el, meglattam a tanito nenim es a kezebe nyomtam, majd leultem es kikiabaltam, hogy 'szia anya'.
10 korul az osszes tanuloval egyetemben elindultunk a templomba. Ezzel le is tudtuk az evzarot, amire szulok is johettek, de tudatlan anyam errol nem ertesult. Vissza jo keson ertunk, mivel idonkent akkora zuhe volt, hogy bent tartott minket.
Vegul kisebb-nagyobb konnyek kozepette elbucsuztunk mindenkitol es boldogan hazatertunk.
Itthon megsirattam a neninek adott viragaim, igy anyam belekezdett egy ujabb adag gyartasaba. Az ebed nem csuszott, de sutit koveteltem, ami elkeszulte utan nem kellett, mert tul (!) gyumolcsos volt. Legalabb rajzolasban nem talaltam kivetnivalot, igy anya hagyott minket kicsit buveszkedni. U.I.: A labammal az a baj, hogy mar most novesi fajdalmaim vannak! Apa -nagyi elmondasa alapjan- ugyanilyen koran es fajosan kezdte. Anya ilyenkor probal masszirozgatni, simizni, de tulajdonkeppen semmi sem segit...

2010. július 19., hétfő

Meleg kezdet... - Ruben

Es vegre egy csodas nyari nap!!! Hetfo reggel leven ugy gondoltam, hogy kedves leszek az osokhoz es csak fel 7-kor keltettem oket. Lori hamar jott is, hallvan a hangom, majd lenyomultunk kakaozni.
Mig anya leadta Lorit a suliba (egy darab siras nelkul), addig en apara maradtam. Szerencsere azonban hamar meg lettem mentve, es kaptam vegre enni.
Fejfajos, morcos apamat elvittuk dolgozni, majd betertunk az osszes boltba! Na jo, nem az osszesbe, de nekem ugy tunt. A vegen anyam is vette a lapot es engedelyezett nemi setat, uton teso ele.
Itthon en megszokott modon agyba lettem parancsolva, de nem bantam, siras nelkul elaludtam. Mikor felkeltem ettem, majd kimentunk elvezni a majdnem elviselhetetlen meleget. Lori keresere vittunk ki vizet pancsizni, de nekem valahogy a vodor maga jobban bejott.
Kesobb meg nyalanksagot is kaptunk, amit anya ebed kozben dobott ossze. (Felvert tejszin gyumolccsel keverve, fagyasztva.)
Kozben jot tanciztunk:
5-kor aztan behurcolt anya, mivel mar nagyon koszos malac voltam. Innentol kezdve csak meset neztunk, majd vacsiztunk es furodtunk. Azaz en furodtem, mivel anya Lorival annyit veszekedett az en bantasom miatt, hogy vegul noverem kozolte, megy aludni egyedul! Es ugy is tett, csak a pizsi felso felsegitese vegett tert vissza hozzank par pillanatra. Esti meset sem kapott, de azert nem kesergett, jo kedvuen enekelgette a 'Boci, boci tarkat'. Mi addig anyaval beballagtunk az agyamhoz, ahova szivest mentem, sot, szinte ugrottam bele. Es megtortent az a csoda is, hogy nem sirtam!!!!!! Kicsit dumcsiztam magamba, majd szepen elszunyokaltam.

2010. július 18., vasárnap

Eso, eso - Lori

Pentek reggel mar feloltozni sem akartam az egyenruhamba, de sajna nem volt valasztasi lehetosegem.
Sulihoz erve rogton sarkon fordultam, anyam ugy cipeltbe, majd rakott le a terem kozepre azzal, hogy 'nezd ott egy vonat', es kirohant. Ettol fuggetlenul jol telt a napom, senkit sem bantva, az elso rajzomat elkeszitve!
Itthon sokat es ugyesen jatszottam Rubennel ill. magamban, majd kicsit -a delutani par szabad orajat itthon tolto- apammal, aki mellol gyonyoruen leszaltoztam a padlora, megutve a fejem, labaim.
Este mar alig lattam az almossagtol, de sokat balheztam az agy ellen. Mesemaraton utan meg cirogatast kertem, majd vizet, majd kozoltem, hogy kenyeret akarok! Anya fel is hozta, megkertem, hogy tegye le mellem egy szekre, majd a fal fele fordultam es elaludtam. (A kenyer rejtelyes korulmenyek kozott eltunt az ejszaka folyaman!!!)
Szombaton nagyon koran, mar 6-kor felkeltunk. A delelottot vegigszenvedve mar 12-kor ujra agyban voltunk. Aludtunk egy jo masfel orat, majd osszekaptuk magunk es kimentunk. A fish&chips boltban kezdtunk, ahol kaptunk egy-egy adag sultkrumplit. (Ennyit a fozesrol!) Ezt majszolvan setaltunk el a Manton Gala-t szemugyre venni. Ez egy minden evben megrendezett 4 oras buli, amin sok jotekonysagi jatektol kezdve, sok ingyen ugralovar, tuzoltoauto-, rendorauto-, mento megcsodalasa/beulese/kiprobalasa es a szokasos bucsus jarmuvek vannak. Egy kacsa kifogasra beneveztem, ami a beteg gyerekek megsegitesere gyujtott, es nyertem egy pluss Kukat (Hofeherke as a 7 torpebol). Utana 2 ugralovarnal is megalltam, sorban szepen varakoztam, de mire ram kerult a sor, egyszeruen meggondoltam magam.
Vegul mentem egy kort a korhintan ocsivel, majd a mellette allo kocsikon egyedul.

Epp vegeztunk, mire rank szakadt az eg! Gyorsan behuppantam a kocsiba es tepertunk is haza ezerrel.
Szofogado, jo kolkok voltunk anyanak, este is ugyesen bevacsizva, megfurodve, siman mentunk aludni.
Vasarnap -a valtozatossag kedveert- esore keltunk. En ugyan csak 8-kor, de anyaek mar 6-kor. Apa is, mivel reggeliztetni ment. Eso anya lelkesedeset is elmosvan, nem mentunk templomba. Viszont kesobb kiderult az eg es a neha szemerkelo idoben kineztunk a parkba. Ocskos jo hamar bealudt, es meg annal is hamarabb kelt. Anya fogta is a fejet. Azert jo sokaig maradtunk, kacsat etettunk, jatszotereztunk, ettunk, ittunk, rohangaltunk. A vegere mar ugy kisutott a napocska, hogy egymast kovetoen szabadultunk meg a kabattol, pulovertol.
Itthon anya nekiallt vasalni, majd a kesoi ebednek, aminek elkeszultere apank pont beesett. Egyutt ettunk, majd kicsit teveztunk, de apa olyan hamar bealudt, hogy inkabb felmentunk jatszani.
Este jol bevirsliztunk, ami kozben Ruben bebobiskolt a szekeben. Gyorsban kivettunk, kapott tiszta pelust, pizsit, amitol megjott a kedve jatszani, de mikor apa 7-kor felvitte az agyaba, egy nyikkanas nelkul letette fejecskejet es elaludt!
En furodtem vagy fel orat, majd meghallgattam 3 meset es ugy fekudtem le.
Es egy kicsit a suli hatasarol: Jol eszek, es mindezt rengeteg gyumolccsel!!! Eddig is hasznaltam a 'please' es 'koszonom/thank you' szavakat, de most egyre tobbet mondom es olyanra is, amit eddig nem kertem vagy koszontem meg. Leszokoban vagyok az 'aha' (mint 'igen') es az 'aaa' (mint 'nem') hangutanzo szavak hasznalatarol. Helyettuk szepen mondom, hogy 'yes' vagy 'igen' ill 'nem', annak fuggvenyeben, hogy a tarsalgas milyen nyelven folyik! (A 'no' meg mindig nem szimpi, nem hasznalom.) Es jo kedvemben mindent megteszek anyanak, nem is kell 2x szolnia, csak ugy szaladok pl kezet mosni, cipot huzni, atoltozni, asztalhoz ulni, tv-t fel-, lekapcsolni...

2010. július 16., péntek

Apaval megaldva, fogzosan - Ruben

Gyorsan elszaladt ez az apas 3 nap. Lehet azert is szallt el ily modon, mert csaladfonk inkabb pihizett, mintsem a nap 24 orajaban velunk foglalkozzon.
Kedden Lorit elvitte anya suliba, aki most sem hagyta alabb sirasnal. (3x is elment pisilni, csak hogy meg egy kicsit itthon maradhasson; majd a suliban is azzal kezdte...) En addig apamra vigyaztam, hogy vissza ne aludjon, de nem sok sikerrel...
Mivel ment a mosa, es meg hosszu sorokban alltak az osok a zuhanyra varva, itthon dekkoltunk egeszen a suli vegeig. Tesot osszeszedven aztan beballagtunk a varosba, a sokasos korulnezes, nagybevasarlast kovetoen pedig mar itthon is voltunk. En korai kelesem ellenere sem aludtam el a babakocsiban, igy rogton agyba kerultem.
Apa fini ebedjet kovetoen minden a szokott formaban zajlott.
Szerdan reggel anya mindkettonket idoben feloltoztetett, de eloszor csak noverkem akarta elvinni suliba, aztan meg engem a baba-mama klubba. Viszont Lori ugy kiverte a balhet az iskola szo hallatara, hogy vegul en kerultem be hirtelen a kocsiba azzal a szoveggel, hogy akkor teso maradjon itthon! Na ez sem tetszett neki, gyorsan cipot rantott es szaladt is utanunk. Az iskola epuleteig nagy bekessegben mentunk, de mikor be kellett menni, Lori megragadta a babakocsit es semmi aron sem akarta elengedni. Igy raszorultunk a tanar neni segitsegere, aki huzta szegenyt befele a derekanal, mig anyank fejtegette le ujjacskait a kocsirol... hat nem volt egy vidam pillanat.
Innen mi mentunk is klubolni. Most egesz jo gyerek voltam, hagytam a felnotteket petyizni. A tizorainal aztan fogtam magam es bemasztam a kocsiba! Anya csak lesett, de hiaba hivott, nem akartam kijonni. A hamit is ott fogyasztottam, mint valami kiraly, lenezven lakomazo nepeme.
Az eneklest szinten onnan kovettem figyelemmel, neha-neha fejjel bemozdulvan a dallamra, de nem farasztottam magam tulsagosan.
Szep lassan mentunk vissza Loriert, ahova koran ertunk, de nem igazan aggasztott, mivel addigra bealudtam. Itt mar kiegeszult a csaladunk, es becsatlakozott apank is, aki eddigre valamelyest kialudta magat.
Kicsi varosnezes, kaja vetel es mar ujra itthon voltunk. Apank hamar osszedobta az ebedet, majd jatszott velunk egy nagyot, mielott ujra elaludt volna.
Csutortokunk 'szepen' indult. 5-kor kitalaltam, hogy boghetnekem van! Ez persze Lorinak is feltunt, igy hamar osszevergodott a csalad a nagyszobaban. Az osok tokre kivoltak, probaltak alvast tettetni, ami jobban is ment nekik, mivel hamarabb beajultak, mint mi. Anyank ugyan megebredt fel 9-kor, felrazvan egyaltalan nem kepben levo apank, hogy aznap az o kotelessege Lorit suliba vinni, majd miutan ebben megallapodtak, mindketten visszaludtak! Tehat igy tortent, hogy testverem megusztott egy napot...
Kelest kicsivel 10 elott tortent. Zuhogo eso kozbenjarasanak koszonhetoen a kirandulos/csalad latogatos tervunk ugrott. Helyette beertuk egy masfel oras jatszohazzal, amig a husi megsult itthon.
Delutan sutit keszitettunk, ami elkeszultet kovetoen nem nagyon ettunk meg, mert ugyes anyanknak sikerult tul sokaig a sutoben hagyni.
A hetet amugy nagyjabol vegig lazasan/hoemelkedosen toltottem. Vegre attortek a 3 honapja duzzadtan ulo kisorloim!!! Az etvagyam is megcsappant, a pelusaimba (textil), anyaba is jobban bujok, sokat nyavogok, de legfokeppen hisztizek, utok-vagok, foldre verem magam...
Szokeszletem rohamosan fejlodik, mar 3 ujat tudok: bye-bye (kozben kiralynos integetes), hallo (barmilyen eszkozzel telefonalva) es NEM (ezt csak siman a mama szamlajara irjuk:)!
U.I.: Anyank jol van, ha valakit erdekelne... Mar izmosan emelget, de csak nagyon neha es rovid idore. A sebe szepen osszeforrt, a varr kezd lejonni rola, de a veralafutas meg mindig nem szivodott fel. Ja, es most a bal nagylabujja faj, amiatt megy legkozelebb dokihoz. Hogy ki ne essen a gyakorlatbol...

2010. július 12., hétfő

Mama utani elet, hajvagas - Lori

Sajna nagyon hamar eljott ez a hetfo, mikoris elhagyott minket a mama...
Vasarnap meg buliztunk egy jo nagyot egyutt. Kint voltunk keso delutanig, es mig mama vart, mi tancoltunk a kocsibol jovo zenere.
Aztan mar jo faradtan, epp furdes elott elkapott nagyanyam es megnyirt!!! A veget nagyon nehezen viseltem, mert faradt voltam es zavart a szemem ele fesult haj. Azert jo lett, csak apa sir azota is keservesen miatta.
Hetfo reggel 5-kor keltem, aminek a mama nem orult nagyon. Lejottunk tevet nezni, benyomtam a kakaom es mar aludtam is tovabb. Meg arra sem keltem fel, mikor elkoszont 7-kor es szaladt a vonathoz.
Mar fel 9 volt, mire anya szolt, hogy oltozzek gyorsan, mert menni kell. Rubent az etetoszekben hagytuk, apa lemaszott hozza, majd gumicsizmaban es esokabatban mentunk a suliba. Kicsit megint sirtam, de anyam gyorsan elszaladt, igy abba is hagytam.
Suli vegeztevel kiszaladtam az udvarra es szolongatni kezdtem a mamat! De hiaba kerestem, mar nem jott elem....
Itthon megettuk a vasarnapi maradekot, majd jot jatszottunk fent. Ilyen mar nagyon reg volt, mivel ma egesz nap esett es beszorultunk a hazba. Kesobb aztan lejottunk sutit kesziteni, amihez tejszinert elszaladtunk a boltba. Persze en borultam egy hatalmasat vele, ami persze kiszakadt es persze kicsit kifolyt, de legalabb volt mit nyalogatnom hazaig.
Sutizes, tevezes (simizessel), majd ujra fent jatszast kovetoen mar 7 ora is lett. Bevagtunk meg egy valag gyumit es mentunk is furodni. Ocsi ugyesen kimaszott a kadbol, majd torulkozes utan csak kicsit keseregve fel is ballagott az emeletre. Ott ugyan osszepisilte a szonyegem, de oltozest kovetoen szofogadoan ment az agyaba, a szokasos panaszaradattal. En sikeresen kikoveteltem 3 meset is az Anna, Peti es Gergo konyveim egyikebol, miknek vegere mar beszelni is nehezemre esett, olyan almos voltam.
Anyam amugy jol birta a segitseg nelkuli napot, bar a babakocsival kicsit megszenvedett, meg az allandoan asztalra maszo ocsivel is, mig engem csak 1x kellett felnyalabolnia, mivel az iskolabol hazafele jovet egy hatalmasat taknyoltam... Apa viszont holnaptol itthon lesz 3 napig!

2010. július 11., vasárnap

Napos, szeles hetvegenk - Ruben

A hetem gyorsan telt a 3 csajjal. Lori nelkul elveztem a nagy figyelmet delelottonkent, de a baba-mama klubban sok kislanyt kozzelrol szemugyre vettem, hatha fellelem noverkem koztuk...
Hetvegen 6-kor keltem, pedig mar kicsivel kesobb jon fel a napocska. Szombaton Lori is hamar kovetett, ami utan koran akartunk kimenni, de vegul csak fel 11 lett belole. En meg az etetoszekemben elaludtam, de mire a mama attett a babakocsiba, fel is ebredtem teljesen. Adellal futottunk ossze a varosba, majd mentunk setalni a tohoz. Utkozben apaval is taliztunk, teljesen veletlen, mivel valami elfogyott a munkahelyen es ki kellett ugornia a boltba.
A tonal megetettuk a kacsakat, hattyukat, majd nagyot setalva vissztertunk a varosba.
Itthon gyorsan el is tuntunk aludni, amibol jo keson keltunk. 2x vacsiztam Lorival, elsokent a tegnapi maradekot ettuk meg, majd az addig keszulo vacsorat. Jo kesoi furdes utan orommel doltem ki, es ezalkalommal Lori sem panaszkodott.
Vasarnap a foldon fekve tertem magamhoz. Gyorsban jatekba is kezdtem, eloszor lusti modra, fekve... Hirtelen azt vettem eszre, hogy anya megpattant az agybol es leszaladt. Sirtam utana jo hangosan, de szerencsere a tobbieket nem keltettem fel. Aztan kakaomat benyomva jatszottam masfel orat, addig hagytam mindenkit szunyalni.
9 utan pedig mar uton is voltunk, mentunk templomba. Meg mult vasarnap ugrottunk be korul nezni, amikor 2 neni kedvesen meginvitalt minket a kovetkezo alkalomra.
A mise elso kb 5 perc utan kimentunk vasarnapi iskolaba, ahol egy neni (egyike a meghivoknak) meselt nekunk a Bibliabol, majd adott szinezot, kivagandot.
Visszatertunk a mise vegere, majd a pap bacsi hivott is minket elore, hogy mondjuk el, mit tanultunk? Anya total ledobbenesere Lori elsokent ment ki es allt fel mindenki elott!!! En is szorosan kovetett noverkem, igy egy kis vigadalmat is okozva a kozonsegnek...
Elkoszones utan beugrottunk a boltba, majd szaladtunk haza. Gonosz mod nekem takarodot fujtak a nok, amiert banatomban 2, 5 orat aludtam! Vegul teso jott fel ram nezni, s kiereszteni az agybol.
Evest kovetoen kint jatszottunk egeszen 6-ig, majd jott a szokasos Kisvakond nezes, furdes, fektetes...

2010. július 9., péntek

Elso hetem a suliban - Lori

Tuleltem!!! Volt benne jo is, rossz is. Az elejen meg nagyon nagy kedvvel mentem, ami az utolso 2 napra kicsit letort. (Ja, amugy itt a nyar szunet csak 6 het, julius vegetol szeptember elejeig.)
Hetfon ugye anyaval voltam, ami tetszett is.
Kedden par pillanatig furcsalva a dolgot, de hamar megszokva a szuloi fegyulelet hianyat, elveztem a tobbi gyerek tarsasagat. Meg fenykep is keszult rolam, ami a falon van, a nevem mellett.
Szerdan apa jott ertem, akinek ki sem akartak adni eloszor (meg nem lattak elotte). Vegul megkapott, azzal a megjegyzessel, hogy 'vannak pillanatai a kislanynak'. Erre inkabb ra se kerdezett...
Csutortok reggel sirtam, mikor anya ott hagyott! Jatszani akartam es nem leulni nevsor olvasasra. A tanito neni ugy is fogadta anyat, hogy bantottam egy kislanyt, ami miatt a 'szomoru arc sarokban' kellett ulnom.
Penteken ismet sirva valtam el anyamtol, amit ismet egy -masik- kislany megruhazasaval vezettem le. A tanito neninek nem is kellett semmit mondania az ertem jovo anyamnak, mivel a kislany megtette helyette. 'Megutott o! A fejemen...3x!!!' Ezutan elszaladt az anyukajahoz, akivel beultek a nagymamaja autojaba, ahol epp mellettuk elhaladvan ujra eloadta a sztorit. Anya csak kicsit egett...
Az egyenruhaval nincs bajom. Azt nagyon szivesen felveszem. Sot, miota suli van, egyedul oltozkodom teljesen, es csak a felsoknel, apro gomboknal kerek neha segitseget. A heten vettunk meg 2 feher polot, trikot, harisnyat, nadragot es szoknyat, amik mind igazi, iskolai egyenruhak! (Ezek nem himzettek az iskolai logoval, igy vagy majdnem tizede azoknak!!!)
Az itthon toltott oraim viszonylag csendesen, kedvesen teltek. Sokszor alszok delutan, mivel van olyan, hogy a faradtsagtol a hazaig tarto 5 perces utat is alig birom lesetalni!
Rubent sokat szeretgetem, igazandibol. Neha nem orul neki, de egyre tobbet jatszunk, rohogunk egyutt. Csak most o bant engem, ami miatt sokszor fenntartasaim vannak, ha kozeledik felem. (Valahogy igy lehetett o is anno ezzel...)
.................................Nyalokazunk..........................................
....................................Festettem is........................................
................................Kint jobban csuszik.................................
.............A pogi is jobban esik, ha magam csinalom..............

2010. július 7., szerda

Csunya, rossz gyerek - Ruben

Amiota Lori nincs velunk delelottonkent, enyhen kifordultam magambol! Anya alig varta, hogy egyikunktol megszabaduljon par orara, erre en csavarodtam be teljesen.
Hetfo ota utok!!! Ha valami nem tetszik es merges vagyok, akkor az elso utamba eso embernek esek es verem, ahogy birom. Es nem kicsiket, jo nagyokat, amitol Lorit mar egyszer meg is rikattam! Pedig anno hogy mondogattak neki a szuleink, hogy eljon majd ez az ido...
Hisztizek, hatalmas visitassal, foldre borulassal, krokodilkonnyekkel. Foleg, ha ehes vagyok! Egy percig sem tudok varni, rosszabb vagyok, mint ujszulott koromban. A mama mar nagyon jol kezelei ezeket a kitoreseim, mert rogton a szamba nyom valamit, de anyam nem akarja elhinni, hogy ennyire turelmetlen vagyok.
Azert jo dolgokat is tanulok, peldaul az etetoszekbol valo felallas utan letorlom a morzsakat a ruhamrol, ha morzsas, ha nem. Ha kohogok, tusszentek, akkor a szam ele teszem a kezem. Utanzom noverkem mindenben; ha rajzol, ceruzat es papirt kerek, ha fest, festeni akarok, ha autozik, nekem is kell egy kocsi... Azert ot sem kell felteni, siman leereszkedik a szintemre, ha arrol van szo.
Maszni megtanitott a mama. Lepcsorol hattal le; szekre fel, be az etetoszekembe. Furdokadbol ki; babakocsiba be. Neha meg ellenkezem, de muszaj megtanulnom, mert nagyanyam jovo het hetfon mar sajnos repul is haza, es felig rokkant anyam -ki 4 hetig nem emelhet mazsas sulyokat- segitseg nelkul marad.
Ma volt az elso 1 gyerekes baba-mama klub reszunkrol. Anya ugy eltervezte, hogy majd elvezni fogja, ahogy 'felrakott labakkal ulhet'. Ehelyett a mamaval egyetemben ossze-visszarohangaltak utanam, mivel folyamatosan rosszban santikaltam. Masokat nem bantottam, de elvettem a jatekukat, konektoroztam, festekbe nyulkaltam, ragasztot ettem... Igazi megkonnyebbules volt kiseroim szamara a klub veget jelzo kb 5 perc enekles, amikor kove meredven, nyitott szajjal bamultam az eneklest vezeto nenit, mignem anya kozelebb huzott, a terdere ultetett es egyutt mutogattunk, daloltunk.

2010. július 5., hétfő

Elso ovis/sulis napom!!! - Lori

Mar vasarnap este nagyon be voltam indulva, mert anya folyton mondogatta, hogy reggel az egyenruham veszem fel es megyek suliba.
Az este igy nagyon nyugisan es jol is telt, de mikor ejszaka felkeltem es lejottem pisilni, meg mindig gepezve talaltam apam, aki azt hitte, hogy ilyenkor kell leallni csevegni. Persze ezutan mar nem akartam felmenni aludni, igy apaval osszeborultunk a nappaliban. A baj csak akkor kezdodott, mikor apam -szokasahoz hiven- fel pillanat alatt be akart aludni, de en a kipattant csipaimmal ellenkeztem. Vegul mar anya is lemaszott a nagy kiabalasokra es megmentett! Visszakisert a helyemre, ahol meg 10 perc mulva is akkorakat szipogtam, hogy atjott ertem es megengedte, hogy befekudjek melle (ilyen kb masfel eve nem tortent). A jo ott sem tartott sokaig, mivel nem tudtam befogni a szamat es felkeltettem Rubent, aki olyan komas volt, hogy eloszor a sajat agyabol borult ki, majd felmaszva mellem, a szuloi agyrol is.
Gonosz mod kihajitott anya, mama jott osszeszedni, de csak sokara nyugodtam meg. (Azert volt am nagy bulizhatnekunk, mert hajnali 4-kor itt kezd vilagosodni es ugy gondoltuk ocsivel, hogy felkelunk jatszani!)
Hetfo reggel a tortentek ellenere frissen, vidaman keltem. Csak kakaot kaptam, atoltoztem es mar mentem is kifele anyaval. Az iskola epuletehez erve az ovisok hatso resze helyett egy nagy terembe lettunk terelve, ahol a gyerekek epp enekekkel keszultek az evzarora.
Eloszor a szememet is befogtam es ugy ultem, de par perc mulva feloldodva mutogattam a mama altal szepre csinalt frizkom.
A proba utan atmentuk az ovisok helyere, ahol mindenki leult a foldre es atvettuk az eheti mesekonyvet. (Minden hetre van egy.) Anyam mar reg elfeledtem, egy nagy, 5 eves fiu kezet szorongattam, aki meg a konyv olvasasa utan is kisergetett es megpisiltetett.
Mar csak 1 orat maradtunk, ami szabadfoglalkozas volt. Bent kulonbozo helyek vannak kialakitva kisebb csoportoknak, mint pl egy sarok konyhaval, egy asztal vonatokkal, egy rajzeszkozokkel, egy kirakoval...vizes es homokos medence, amihez kulon kotenyt kell felvenni es csak annyi gyerek jatszhat, amennyi koteny van... Aztan kimentunk az udvarra, ami egy jol korbezart szuper jatszoterhez hasonlit! Van kiepitve azon kivul egy ut is a bicikliknek, kisautoknak, rollereknek, ahol lelkesen toltam a tobbieket. (A kepek a netrol vannak.)
Vegul eljott a bucsu ideje, amit kicsit megsirattam, de okosan elkoszontem es mondtam, hogy majd megyek holnap is.
Innen a varosba setaltunk, mivel anya elfelejtett kulcsot hozni, a mama pedig mar elindult eleszto kereso utjara. A setalo utcaban taliztunk, ahol kicsit ucsorogtunk egy padon, majd elvaltunk szedulgeto osunktol, aki inkabb pihenesre vagyott. Mi viszont elszaladtunk jatszoterezni, ahol egeszen addig porogtem ezerrel, mig voltak kis barataim, de amint magunkra maradtunk es szolt a mama, hogy menjunk mi is, egy szo nelkul beultem a babakocsiba!
Itthon rovid idon belul mindannyian aludni tertunk. A tobbseg 4-kor kelt, mig en csak 5 elott. Kint jatszottunk a sulibol hozott uj otletunkkel, vizzel festettem a foldre, falra, keritesre... Rubennek is tetszett, de o valahogy mindig kiboritotta a vizet.
Este Kisvakondot neztunk, mikozben a mamanak segitettunk sutit kesziteni. A furdes, fekves 9 utanra nyult, de jo gyerekkent -varva a masnap reggelt- hangtalanul kovettem a felnottek utasitasit.

2010. július 4., vasárnap

Csuzda es mas ujdonsagok - Ruben

A het masodik fele elegge furan zajlott szamomra. Eloszor is anyank eltunese, amit nem igazan ertettem, de jol elvoltam nagyanyammal is.
Aztan csak visszatert anya, de ahelyett, hogy rogton felkapott es megolelgetett volna, elment aludni.
Igy nehezen, de megbaratkoztam a gondolattal, hogy ha fel akarok kereckedni, akkor vagy apanal vagy a mamanal kell probalkoznom.
Csutortokon delelott apaval mentunk jatszoterezni, majd delutan a mamaval, hogy a vegre hazajott -enyhen mozgaskorlatozott- anyank tudjon pihenni.
Penteken csak a kertig jutottunk, ahova mar kidugta anya az orrat es ujra kattintgatni kezdett. Kicsit pancsoltunk, vizeztunk, azaz teat keszitettunk, jatszottunk, csuzdasztunk...
Mivel mar felsofokon tudok letrat maszni es segitseg nelkul lecsuszni, csinalom is vagy 100x folyamataban.

Az esti furdes sok-sok hisztivel telt, mivel Lori hiper faradt volt, es csak orditani birt. En a szokasos formamban voltam, csak fektetesnel orditottam par percet.
Szombaton aztan nekivagtunk a nagy utnak es elsetaltattuk totyogo osunk a piacra. Ott a mama bevasarolt friss zoldsegbol, gyumolcsbol, majd jottunk is vissza. Lori babakocsiban ult odafele, igy visszafele setalva kezdte az utat. Aztan rajott az 5 perc es ektelen nagy uvoltesbe kezdett, hogy o mar pedig be akar ulni, de a sok zacskotol nem tudott, igy hazaig csak sirt, hisztizett.
Anya jol el is faradt, igy mi edes kettesben felmentunk aludni. Lori addig lent bulizott a mamaval, teljesen kigyogyulva a hisztijebol.
Azert delutan csak folytatta a dolgot, mivel osszedolt nala a vilag, amit asztalhoz lett ultetve, hogy egyen levest. A par orara hazatero apank vigasztalta meg olyan ugyesen, hogy el is aludt rajta. Sokaig nem hagytuk, 1 oran belul mar felzavartam az agyon valo ugralassal, hajanak simizesevel/huzasaval.
Este jo sokaig kint voltunk. Anya egyre jobban bekapcsolodott a jatekba, leult a foldre is, en gyorsan be is celoztam es boldogsagban uszo arccal ultem be az olebe.
Furdesnel mindketten jo gyerekek voltunk, bar kicsit szisszentunk neha, mivel az elmult par napban annyit borultunk, hogy nekem mar az orrom hegye is bibis lett.
Aludni ugyesen, gyorsan mentem, mig Lori engedelyt kapott a mamatol, hogy kicsit meg lemehessen. Aztan 10-kor el lett kuldve aludni, de hogy milyen orditassal...