Hetfo reggel ugyesen, okosan keltem. Szepen feloltoztem, anya megcsinalta a hajam, de mikor apa szolt, hogy menjunk (o vitt, mivel 9-kor kezdett), akkor nekikezdtem sirni es az egesz utat vegigbogtem.
Lusta anyam delutan kocsival jott ertem. Orommel latta, hogy a szendvicseim, gyumolcsom mind megettem. Annabelle-nek kisse hisztizhetneke volt, igy az anyukaja orommel vette, hogy mi elhoztunk magunkhoz par orara.
Viszont egy ido utan elfaradtam rendesen (ez minden hetfore jellemzo), sokat ellenkeztem, kiabaltam anyammal, ami miatt kaptam is egyet a fenekemre. Epp konnyeim szaritgattam, mikor megjelent Joe es hazavitte Annabelle-t. Na ettol meg jobban bogtem, igy mar csak annyi maradt a napbol, hogy gyorsan furodjek es fel 8-kor be is aludjak.
Kedden apa szabad volt, de anya vitt s hozott is. Mikor vegeztem, atmentunk a suli elejebe, mert anyanak szuloi egyesuleti talalkaja volt fel 4-tol, igy en boldogan mehettem a delutanos gyerekek klubjaba.
Este ismet nagyon faradtan mentem aludni. Anyat ki is kuldtem a szobambol, mondvan mese sem kell, mert faradt vagyok. O szaladt is, hisz menniuk kellett Manchester-be a repterre felszedni Alidat es Tamcsit.
Szerda reggel elso kerdesem az volt, hogy itt van-e mar Tamcsi? Anya mondta, hogy igen, de alszik, majd iskola utan jatszhatok vele. En viszont csak meglestem, majd mikor lattam, hogy alszik, akkor hagytam is. Azert megerezte, hogy hianyolom, mert ra 5 percre magatol felkelt! Volt nagy orom, olelkezes. Aztan nekem el kellett mennem iskolaba, de mikor jott anya ertem es ott volt Tami is, folytattuk, ahol reggel abbahagytuk.
Csutortok reggel apa vitt suliba, anya meg szaladt tortat dekoralni. Ertem viszont az utobbi jott, majd jottunk is haza, hogy en is jol belakmarozzak a kozkivanatra vett fish&chips-bol.
Ebed utan kidekoraltuk anya felbe hagyott tortajat.
Keso delutan pedig Alida es apa elvitt mindnegyunket a jatszoterre, ahonnan csak fel 8-kor jottunk haza!
Penteken itthon maradtam, mert megbeszeltuk a tanito nenivel, hogy logok egy napot. Delelott elmentunk a varosi uszodaba, ahol eddig mi nem is voltunk meg. Jo nagyot pancsoltunk, jatszottunk. Feloltozes utan rogton ravetodtunk a kocsiban hagyott kekszre, mivel ugy megeheztunk.
Este ismet a jatszoteren kotottunk ki, mivel addigra megint felporogtunk, hiaba a majd' 2 oras uszas delben.
Szombaton elvileg csavarogtunk volna valamerre, de helyette a varosban csaptuk el az idot (konyvtarban, boltokban). Kesoi ebedunk a kertben toltottuk, majd suti keszitesbe fogtunk Alex unokatesonk vasarnapi bulijara.
Vasarnap reggel keson is keltunk es el is banaztuk az idot, igy templomba nem jutottunk el. Helyette befejeztuk a suik kesziteset, szepen feloltoztunk, majd 11 utan mentunk is. Anya elso korben apat es negyunket vitt el, majd hagyott ot 1 orara, mire mamaval es Alidaval utanunk jott. Epp az allat show-ra estek be, ami nagyon izgi volt, mert nem csak ritka allatokat lathattunk, de meg meg is foghattuk, etethettuk oket!
Utana ettunk, majd felkoszontottuk Alexet 3. szulinapja alkalmabol. Ezutan felallitottak egy kicsi ugralovarat, ahol jol kitomboltuk magunk, majd 4 korul elkoszontunk.
Este meg utoljara egyutt pancsiztunk...
2011. szeptember 28., szerda
2011. szeptember 19., hétfő
Elkezdodott az elokeszito - Ruben
Hetfo delelott anyam egy szo nelkul lelepett az optikushoz, amire akkora patariat csaptam ki, hogy mama rendesen nezett! Eddig is latott egy-ket dolgot, de ez tultett mindenen. Csak Jeninek engedtem, hogy segitsen (pl felvenni a bugyit, nadragot), mama hozzam sem erhetett!
Delutan mar Lorival kiegeszulve jot jatszottunk az udvaron, mig anya kisurolta a regi piros babakocsink, mert sikerult eladni az interneten.
Kedd delutan mentunk elokeszitobe, ahova apa is jott -leven szabadnapos- de hamar leleptek az osok, es elmentek bevasarolni. Hisztibe nem kezdtem, de semmi penzert nem fogadtam volna szot mamanak.
Az elokeszito vegevel az iskolanak is vege lett, Lorira varva futottunk ossze ujra a szuleimmel. Okosan kocsi nelkul jottek vissza, es mire megkaptuk Lorit rendesen beborult, majd akkora zuheba kezdett, hogy pillanatok alatt borig aztunk! Szerencsere csak 5 percig tartott, es nekunk gyerkoknek volt is kapucnink.
Fel 6-kor lelepett Lori anyaval, mert egy ismerosunk elvitte oket megnezni az uj tornazos helyet. Ott megbeszeltek a nenivel, hogy 2-3 heten belul elindul egy csoport a 4 eveseknek es akkor Lori is mehet ujra.
Szerda delelott elmentem anyaval az optikushoz, mert kesz lett az uj szemuvege (egyre vakabb az oreglany). Utana beugrottunk a postara, par boltba, majd setaltunk is hazafele.
Keso este pedig (mi epp lefekudtunk) jott egy neni es elvitte a piros babakocsink! Lori az ablakbol leste, hogy mi tortenik, majd mikor felfogta, egtelen uvoltesbe kezdett!!! Osunk hamar jott is es megnyugtatta azzal, hogy az mar nem kell nekunk es milyen jo lesz majd ketto olyan pici babanak, mint amilyenek mi is voltunk anno.
Csutortok reggel egyutt ballagtunk az iskolaba, leadtuk Lorit, majd mentunk az elokeszitobe. Anya most sem maradt sokaig, mert elkezdett egy torta dekoralos tanfolyamot, ami 12 hetig tart, minden csutortok reggel.
Az elokeszito vegen ert el hozzam anyam hianya, ami kovetkezteben sokat sirtam, majd mire a varosban megtalaltuk anyam (fel 12) mar ki is doltem, eloszor az uj babakocsiban, ami azert nagyszam, mert sokkal kenyelmetlenebb a reginel es eddig beulni se nagyon akartam (olyan fapados jellegu a masikhoz kepest).
Apa koran vegzett, igy az estebedet o keszitette, amit kint ettunk meg, mivel hetek ota nem volt ilyen gyonyoru szep, napsuteses meleg napunk.
Penteken piacolas utan beneztunk par charity boltba. Az egyikben egy nagy doboz autot talaltam, ami melle szepen letelepedtem, igy a csajok nyugiba tudtak nezelodni. A csend es nyugalom viszont csak addig tartott, mig be nem pisiltem a bolt kozepen!!! Anya total kiakadt, mert mar olyan ugyes voltam, honapok ota nem volt ilyen baleset, ejszaka is alig pisilek be es erre elaztattam az egesz padlot. Persze mar nadrag sem volt nalunk, igy anya gyorsban vett egy hasznaltat, ami ellen keservesen tiltakoztam, de merges arcat latva inkabb beadtam a derekam. Meg nezelodtunk kicsit, majd menni is kellett haza, mert eheztunk, igy mama nekiallt fozni, anya meg elszaladt noverkemert, aki megette az osszes csomagolt kajajat es boldogan, csacsogva setalt haza (eloszor az egesz heten! maskor mindig sirva jott).
Szombat reggelunk ugyanakkor indult, mint a hetkoznapok, de jo lustan folytatodott. Csak delben mentek ki a csajok, mikor en meg apammal beultem a kadba azni. A tobbiek a tolunk 3 percre levo Arenaba mentek, ahol egy szuloi egyesulet szervezesenek kereteben hasznalt ruha arusitas volt. Onnan 2 zacsi ruhaval jottek haza, amiben nekem csak egy ing volt. A csajok leginkabb ruhakat kaptak, Lori koztuk egy halloweenes kosztumot.
A nap folyaman a nagyon nagy lustasag csak fokozodott, igy ki sem mentunk setalni, csak a kertig jutottunk.
Vasarnap idoben keltunk, hogy elkeszuljunk 9-re, mert Nottingham-be voltunk hivatalosak. Eloszor abba a templomba mentunk, ahova a mama szokott anno jarni. Jo rosszak voltunk, sokat porogtunk es nasiztunk kekszbol.
Innen Barbihoz, anya volt gimis osztalytarsahoz mentunk ebedre, aki csak par percre lakik a templomtol. Az ebed nagyon jo volt, de utana untuk magunk, leven ok meg nincsenek berendezkedve gyerekekre, igy a nagyok probalkozasai ellenere jol szetszedtuk a nappalit.
Visszafele uton beugrottunk ahhoz az apatsaghoz (Rufford Abbey), ahova Lori ment meg tavaly evvegen az iskolaval. En ugyan bealudtam, de azert a mama korulnezett a ket kiscsajjal. Elmentunk oda is, ahol az autouton atfolyik a patak. Anya leparkolt oldalra es ugy neztuk, ahogy orult modon atszaguldoznak a kocsik a vizen! Nagyon tetszett a dolog, addigra mar en is felkeltem, de a mama lelombozott minket azzal, hogy nem akarta elusztatni a kocsijat.
...Kedd estere pedig varjuk anya noveret, Alidat es kislanyat, Tamcsit!!!
Delutan mar Lorival kiegeszulve jot jatszottunk az udvaron, mig anya kisurolta a regi piros babakocsink, mert sikerult eladni az interneten.
Kedd delutan mentunk elokeszitobe, ahova apa is jott -leven szabadnapos- de hamar leleptek az osok, es elmentek bevasarolni. Hisztibe nem kezdtem, de semmi penzert nem fogadtam volna szot mamanak.
Az elokeszito vegevel az iskolanak is vege lett, Lorira varva futottunk ossze ujra a szuleimmel. Okosan kocsi nelkul jottek vissza, es mire megkaptuk Lorit rendesen beborult, majd akkora zuheba kezdett, hogy pillanatok alatt borig aztunk! Szerencsere csak 5 percig tartott, es nekunk gyerkoknek volt is kapucnink.
Fel 6-kor lelepett Lori anyaval, mert egy ismerosunk elvitte oket megnezni az uj tornazos helyet. Ott megbeszeltek a nenivel, hogy 2-3 heten belul elindul egy csoport a 4 eveseknek es akkor Lori is mehet ujra.
Szerda delelott elmentem anyaval az optikushoz, mert kesz lett az uj szemuvege (egyre vakabb az oreglany). Utana beugrottunk a postara, par boltba, majd setaltunk is hazafele.
Keso este pedig (mi epp lefekudtunk) jott egy neni es elvitte a piros babakocsink! Lori az ablakbol leste, hogy mi tortenik, majd mikor felfogta, egtelen uvoltesbe kezdett!!! Osunk hamar jott is es megnyugtatta azzal, hogy az mar nem kell nekunk es milyen jo lesz majd ketto olyan pici babanak, mint amilyenek mi is voltunk anno.
Csutortok reggel egyutt ballagtunk az iskolaba, leadtuk Lorit, majd mentunk az elokeszitobe. Anya most sem maradt sokaig, mert elkezdett egy torta dekoralos tanfolyamot, ami 12 hetig tart, minden csutortok reggel.
Az elokeszito vegen ert el hozzam anyam hianya, ami kovetkezteben sokat sirtam, majd mire a varosban megtalaltuk anyam (fel 12) mar ki is doltem, eloszor az uj babakocsiban, ami azert nagyszam, mert sokkal kenyelmetlenebb a reginel es eddig beulni se nagyon akartam (olyan fapados jellegu a masikhoz kepest).
Apa koran vegzett, igy az estebedet o keszitette, amit kint ettunk meg, mivel hetek ota nem volt ilyen gyonyoru szep, napsuteses meleg napunk.
Takarodo elotti hasi simi:) |
Szombat reggelunk ugyanakkor indult, mint a hetkoznapok, de jo lustan folytatodott. Csak delben mentek ki a csajok, mikor en meg apammal beultem a kadba azni. A tobbiek a tolunk 3 percre levo Arenaba mentek, ahol egy szuloi egyesulet szervezesenek kereteben hasznalt ruha arusitas volt. Onnan 2 zacsi ruhaval jottek haza, amiben nekem csak egy ing volt. A csajok leginkabb ruhakat kaptak, Lori koztuk egy halloweenes kosztumot.
A nap folyaman a nagyon nagy lustasag csak fokozodott, igy ki sem mentunk setalni, csak a kertig jutottunk.
Vasarnap idoben keltunk, hogy elkeszuljunk 9-re, mert Nottingham-be voltunk hivatalosak. Eloszor abba a templomba mentunk, ahova a mama szokott anno jarni. Jo rosszak voltunk, sokat porogtunk es nasiztunk kekszbol.
Innen Barbihoz, anya volt gimis osztalytarsahoz mentunk ebedre, aki csak par percre lakik a templomtol. Az ebed nagyon jo volt, de utana untuk magunk, leven ok meg nincsenek berendezkedve gyerekekre, igy a nagyok probalkozasai ellenere jol szetszedtuk a nappalit.
Visszafele uton beugrottunk ahhoz az apatsaghoz (Rufford Abbey), ahova Lori ment meg tavaly evvegen az iskolaval. En ugyan bealudtam, de azert a mama korulnezett a ket kiscsajjal. Elmentunk oda is, ahol az autouton atfolyik a patak. Anya leparkolt oldalra es ugy neztuk, ahogy orult modon atszaguldoznak a kocsik a vizen! Nagyon tetszett a dolog, addigra mar en is felkeltem, de a mama lelombozott minket azzal, hogy nem akarta elusztatni a kocsijat.
...Kedd estere pedig varjuk anya noveret, Alidat es kislanyat, Tamcsit!!!
2011. szeptember 15., csütörtök
Elso het a suliban - Lori
Mult het hetfo volt az utolso napja a nyari szunetnek. Apa szabadnapos volt, el akart vinni valahova, de vegul besertodott azon, hogy anya nemet mondott a messzi, draga otleteire, igy itthon maradt, mig mi elmentunk a tolunk 5 percre levo jatszohazba. Delbe mentunk es egeszen fel 5-ig, zarasig maradtunk. Este nem kellett minket altatni.
Kedden aztan nagy keservesen, de felkeltem. Csak kicsit sirogattam, majd mar suliba menet boldogan csacsogtam. 8:40-re kell odaerni es ertunk 3:15-re lehet jonni. Igy egy jo hosszu napunk van az eddig megszokott 2,5 ora helyett.
Delutan boldogan szaladtam az ertem jovo osokhoz, mutattam, hogy megettem mindent a vitt ebedembol, majd hazaig is ugyesen, vidaman setaltam.
Szerda reggel kevesebbet sirtam keleskor. Apa vitt, majd hozott is, ugyanolyan jo kedvvel, ures 'lunch boxxal' (az ebedes taskam hivom igy).
Csutortokon szinte kipattantam az agybol es azzal koszontottem anyam, hogy 'szeretem az iskolat'. Ruben mar reg fent volt, igy o is feloltozott es szepen elsetalt velunk. Mire vege lett a sulinak, mar nem voltam olyan boldog es az ebedembol is sok maradt. (A tanito nenik meg tavaly ev vegen szoltak, hogy ez szinte minden kisgyereknel eloforul az elejen.)
Az deritett csak jo kedvre, hogy jottek latogatoink, Bettiek, a Sheffield-i barataink. Hoztak nekunk egy nagyon egyszeru, alap babakocsit, amit anya talalt e-bay-en es vett meg 1 fontert. Mivel Bettiek nagyon kozel laknak a babakocsit arulo nenihez es mar amugy is bejelentkeztek egy latogatasra, igy megsporoltak nekunk egy utat. Csak par orat maradtak, majd kikiseruk oket, hogy megnezzuk az uj kocsijuk, amibe Ruben rogton bele akart ulni, de mivel nem engedtek es meg a mamaeba sem mehetett, egtelen uvoltesbe kezdett.
Pentek reggel apa vitt volna, mert 9-kor kezdett, de mivel nem jott le meg 5 perccel azelott sem, hogy indulni kene, anya felviharzott megnezni. Termeszetesen megint a cukra volt a ludas, ami ugy leesett, hogy anyanak izombol be kellett vesni 2 cukorkat a szajaba, majd gyorsan felkapott magara valami utcai viseletet, bedobott minket a kocsiba es mar szaguldoztunk is az iskolahoz. Ertem viszont gyalog jottek, aminek okan szinte hazaig sirtam.. Az ebedembol alig fogyott valami...
Barbi mar itt volt, mire hazaertem. Tiszteletere grilleztunk egy nagyot, mialatt anya kisuvockolta az uj babakocsink, majd kint benyomtuk a kajat. (Ott szarad mogottunk a kocsi.)
A hetvege nagy semmit tevessel telt. Csak a varosba ugortunk be, ill bevasarolni voltunk, de olyan rossz volt az ido (nagyon nagy szel volt), hogy nem mentunk semerre csavarogni.

2011. szeptember 6., kedd
Hideg is, meleg is - Ruben
Mult hetunk, azaz a nyari szunet utolso hete ugy elroppent, hogy szinte eszre se vettuk. Az idojaras rendesen osziesre fordult parszor, egyszer mar be is futottunk, de volt meg reszunk pancsolasban is.
Hetfon anya felkototte a megkergult paradicsomokat (nonek mint a gomba), majd az en szakszeru segitsegemmel kiastuk a maradek krumplikat.
Aztan jott a hideg, 2 napig alig mentunk ki, majd csutortokon megint olyan jo ido lett, hogy bevallatunk egy hirtelen jott vizezest.
Penteken beneztunk egy hasznalt butorboltba, ahol anyank arra lett figyelmes, hogy magyar hangokat hall!!! Kiderult, hogy egy magyar csalad 1 honapja koltozott varosunkba, ahol van 2 nagyobb gyerek (13 es 15) es egy -pont aznap lett- 2 eves fiucska!
Delutan megint elmentunk a jatszohazas pubba.
Szombat reggel a csajok fel 10-ig aludtak!!! En addig kreativan jatszottam.
Delutan a jatszoteren kotottunk ki, ahol -egy ido utan- elvesztettuk Jenit es mamat,
igy onnantol kezdve magunk setalgattunk a varosban, majd beneztunk apa uj munkahelyere, mert kulcsunk se volt, de inkabb a hozza nagyon kozel levo jatszoterre mentunk es ott megvartunk, mig vegez.
Vasarnap reggel megint ronda, hideg oszi napra ebredtunk. Templomba igy kocsival mentunk, majd onnan a Tescoba robogtunk husit venni az ebedhez. A panirozast noverkem nyomta.
Keso delutan anya elokotorta a tavalyi halloween-es cuccaink, Lori teli kabatait. Igy vagy fel orara megvolt a musor, mert felvaltva probalgattuk fel oket, majd pozoltunk, hol a mama gepe elott, hol anyae elott.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)